Szent Lőrinc (†258) diakónus, mártír emléknapja: a szegényeket az Egyház igazi kincsének nevezte. Megemlékezünk mindazokról, akik az evangélium nevében szolgálják a szegényeket.
Mt 18,1–5.10.12–14 – Ki a legnagyobb?
Jézus arra készül, hogy elinduljon Jeruzsálembe. Ez az utolsó útja, és az evangélista ide illeszti be Jézus negyedik nagy beszédét, ami a keresztény testvériségről szól. Az elbeszélés szándékosan azzal a megjegyzéssel kezdődik, hogy a tanítványok „odamentek Jézushoz”, és megkérdezték: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Kérdésük elárulja, milyen távol is vannak a Mestertől, aki mindenki szolgája volt. Jézus nagy türelemről és lelkipásztori érzékenységről tanúbizonyságot téve odahív egy gyermeket, „közéjük” állítja, majd ezekkel a szavakkal fordul hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Így kezdődik Jézus beszéde a keresztény közösség életéről. A tanítvány kicsiny gyermek abban az értelemben, hogy örökké segítségre, védelemre, társra szorul. Csak aki gyermekként viszonyul az Atyához, az lehet atya a hívők közösségében. Isten országában mindig gyermekek leszünk. Jézus óva int attól, hogy lebecsüljük a tanítványokat, a kicsinyeket: az ő angyalaik mindig Isten színe előtt fognak állni, aki megvédelmezi őket. Ezen a ponton kapcsolódik ide az elveszett bárányról szóló példabeszéd, amit Jézus azért mond el, hogy szemléltesse vele Isten szeretetét gyermekei iránt. Isten a lehetetlent is megteszi azért, hogy egy se vesszen el kicsinyei közül. Ez az értelme „a világba kilépő Egyház” kifejezésnek, melyet Ferenc pápa oly kitartóan hangoztat. El kell űznünk a kísértést, hogy olyan keresztény közösséget alkossunk, mely bezárkózik saját szűk világába, és bár vallásos életet él, nem törődik azzal, hogy kilépjen, megkeresse az elveszett bárányokat.
Imádság az Úr anyjával, Máriával