1Kir 19,4–8; Zsolt 34 (33); Ef 4,30–5,2; Jn 6,41–51
Jézus a kafarnaumi zsinagógában önmagára vonatkoztatja azt a szentírási szakaszt, mely arról szól, hogy Izrael népe égből küldött mannát kap a pusztában: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg.” Számunkra talán éppen az jelent problémát, hogy túlságosan hozzászoktunk ezekhez a szavakhoz, nem érezzük át igazán kirobbanó erejüket. Jézus ugyanúgy a megváltást jelenti az embereknek, ahogy a manna megmentette Izrael népét a pusztában. „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Aki Jézushoz csatlakozik (aki az ő testét eszi), annak örök élete van. Az evangélium nem azt mondja: „lesz”, hanem örök élete „van”, mostantól fogva, vagyis megkapja a véget nem érő élet ajándékát (a negyedik evangéliumban az „örök élet” az „isteni élet” szinonimája).
Az Egyház életét, ahogy minden egyes hívőét is, az „égből alászállott kenyér” táplálja. II. János Pál az Eucharisztiáról szóló utolsó enciklikájában kijelenti: „Az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és mint lelki táplálék az Egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján” (Ecclesia de Eucharistia 9.). Már Illés története előképe volt ennek a titoknak. A prófétának menekülnie kellett Izebel királynő üldözése elől. A bujdosástól kimerülten, fáradtan és szomorúan, a halálra vágyakozva tért nyugovóra. Ahogy ereje, elsősorban lelkiereje elfogyott, angyal szállt le az égből, fölébresztette bénultságából, és azt mondta neki: „Kelj fel és egyél!” Illés egy cipót látott a feje mellett, és megette. Majd újra lefeküdt. Az angyalnak vissza kellett térnie hozzá, hogy megint fölébressze. Jelkép ez is: valóban szükséges, hogy mindig újra fölébresszen egy angyal, és az élet kenyerével tápláljon bennünket. Egyszóval senki nem érezheti úgy, hogy elég önmaga számára, mindig mindenkinek szüksége van rá, hogy táplálják. A bibliai szerző így folytatja: „Aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.” A próféta újra megtette Izrael népének zarándokútját a pusztában egészen a Hóreb hegyéig, ahol Mózes Istennel találkozott. Ez minden keresztény közösség, minden hívő zarándokútjának jelképe. Az Úr Jézus, az égből alászállott élő kenyér, táplálékunkká lesz, hogy erősítsen minket földi utunkon, miközben az Istennel való találkozás hegye felé haladunk.
Imádság az Úr napján
