Mt 17,14–20 – Semmi sem lehetetlen annak, aki hisz
Egy ember lép oda Jézushoz, és arra kéri, könyörüljön meg a fián. A szenvedés gyakran szül irgalmat kérő fohászt, mert elviselhetetlen annak, akit sújt, és annak is, akinek szenvedő szerettei mellett kell lennie. Az a fiatal nem ura önmagának. Sok fiatallal így van ez, akik függőségbe esnek, és ezáltal képtelenné válnak az önuralomra. Az édesapa nem akarta zavarni a Mestert, ezért a tanítványokhoz kísérte a fiát, bízva abban, hogy talán ők is képesek meggyógyítani. De nekik nem sikerült. Ennek hallatán Jézus először följajdul: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket?” Ezek a szavak fölérnek egy szemrehányással. Annak a nemzedéknek szól, melynek tagjai gyakran folyamodnak hozzá gyógyulásért, de nem akarnak részt vállalni az Atya szeretettervének megvalósításában. Majd kéri, hogy tüstént vezessék elé a fiút. Elég egyetlen szó: „ráparancsolt, s az ördög kiment belőle.” A tanítványok a csoda láttán zavarba jönnek és elámulnak. Amint magukra maradnak Jézussal, arra kérik, magyarázza meg, miért voltak képtelenek meggyógyítani a fiút. Jézus egyértelműen fogalmaz: kevés a hitük. Nem a szavak és a technikák szabadítják meg az embereket a gonosz szellemektől, hanem Isten szeretete, a tanítványok egyetlen valódi támasza. Jézus szavai rámutattak, hogy a tanítványoknak nem volt hitük, és másban keresték az erejüket. Ahogy mi is könnyen rábízzuk magunkat egyéni képességeinkre vagy a világi hatalomra. Így nem fogjuk tudni megváltoztatni életünket és a világ életét. Jézus elmagyarázza, hogy a tanítványok ereje teljes egészében a hitükben áll, legyen az bármilyen kicsiny: „ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy.” A sikertelenségen túllépve Jézus új, reményteli jövőt jósol a tanítványoknak: „nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Az Úr az, aki tanítványain keresztül is folyamatosan munkálkodik a világban és a történelemben.
Előesti imádság
