Augusztus 31., kedd
Arimateai Szent József és Nikodémus emléknapja: az Úr tanítványai voltak, akik várták Isten országát.
Mt 27,57–61 – A temetés
Ezen a napon az Egyház Arimateai Józsefre emlékezik, aki tehetős ember volt, földbirtokos, „előkelő tanácsos (…) aki maga is várta az Isten országát” (Mk 15,43). Mind a négy evangélista megemlékezik róla a szenvedéstörténet végén. Megjegyzik, hogy Jézus tanítványa lett, de titokban, mert félt a zsidóktól. Ám egyszer csak eljött a pillanat, hogy nyilvánosan színt valljon. Ez Jézus halálának pillanata volt, amikor a tanítványok elhagyták Mesterüket. Amikor úgy tűnt, már mindennek vége, József összeszedte a bátorságát, és Pilátus elé állt, hogy elkérje Jézus testét. Pilátus kiadta neki, József pedig – jegyzi meg az evangélista – „tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte”. Föltehetjük a kérdést, vajon honnan volt Józsefnek ehhez bátorsága. A választ nem ismerjük, de az egyértelmű, hogy a gonosz, mely egészen addig akadálytalanul működött, váratlanul egy jó emberre akadt, aki szembeszegült hatalmával. Arimateai József könyörületessége ellenpontot képez a tanítványok menekülésével. Jézus halála nem volt hiábavaló, Józsefben máris meghozta első gyümölcseit. Egy jó ember elegendő bátorságot talált ahhoz, hogy szembeszálljon a gonosszal, megmutatva ezzel, hogy az irgalmasság a legfélénkebbek szívét is mozgásba hozza. Azon a péntek estén, amikor az éjszaka mindent beborított, József felmutatta a szeretet erejét. Fogta Jézus testét, és elhelyezte egy új sírban, melyet nemrégiben vájtak a Golgota tövében. Mintha ez az új sírbolt is arra utalt volna, hogy Jézus, aki elsőként lett eltemetve benne, elsőszülött a holtak és elsőszülött a feltámadottak között.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
