A szír egyház Zakeusra emlékezik: fölmászott egy fára, hogy lássa az Urat, és elnyerte a szív megtérésének ajándékát.
Az Egyház ezen a napon Zakeusra, a vámosra emlékezik, aki befogadta a házába Jézust. Lukács evangélista azt írja, hogy Jézus a Jerikó felé vezető úton Zakeusra emeli a tekintetét, aki, mivel alacsony termetű volt, felmászott egy fára. Alighogy meglátja, Jézus a nevén szólítja. Az Úr valóban Jó Pásztor, aki név szerint ismeri juhait, és megszabadítja őket szomorú, gyötrelmes sorsuktól. Olyan tömegtársadalomban, mint a mienk, ahol az emberek névtelenségre vannak kárhoztatva, Jézus közvetlen, pásztori viselkedése nagy lecke számunkra. Képzeljük el Zakeus megdöbbenését, amikor Jézus megszólítja. Ő egy vámos, egy bűnös, Jézus mégis a nevén szólítja. Ő akarta látni Jézust. Ám Jézus nem csupán látni akarja, sokkal többre vágyik ennél: szeretni, meglátogatni, és megváltoztatni a szívét, az életét. Jézus hívására Zakeus gyorsan lemászik a fáról, és örömmel befogadja őt a házába. Ezúttal a gazdag ember nem távozik szomorúan, mint az a bizonyos ifjú, aki nem tudott lemondani vagyonáról. A találkozás megváltoztatta Zakeust: immár boldog ember, megújult a szíve. A találkozás után elhatározza, hogy visszaad mindent, amit ellopott, és vagyona felét a szegényeknek adja. Így kezdődik a megtérése, többé már nem ugyanaz az ember, aki korábban volt. Zakeus kijelöl a maga számára egy mértéket; nem azt mondja ugyanis, hogy „mindent odaadok”, hanem hogy „a felét adom”, és így is cselekszik. Zakeus ma arra ösztönöz minket, hogy ne halogassuk a dolgokat, ne engedjük át magunkat a beletörődésnek, és soha ne higgyük, hogy a világot nem lehet megváltoztatni.
A Szent Kereszt imádsága
