Mt
20,1–16 – A nagylelkű gazdáról szóló példázat
Jézus
hallgatósága minden bizonnyal nagyon furcsának találta a Máté által leírt
példázatot: mintha Jézus azt sugallta volna, hogy Isten igazságtalan gazda.
Aggódik amiatt a sok ember miatt, akinek nincs munkája, ezért mindenkit meghív
a saját földjére dolgozni. Hívását megismétli a nap és az élet minden órájában,
és mindenkinek ugyanazt a fizetést adja. Ebben áll a legnagyobb különbség Jézus
gondolkodása és az emberi gondolkodás között, az ő jósága és a mi érdekből
fakadó számításunk között. Jézus nem azért mondja el ezt a példabeszédet, mert
leckét akar adni társadalmi igazságosságból, hanem mert egy különleges Atyát
akar megmutatni nekünk. Meg akarja mutatni jóságát, nagylelkűségét,
könyörületességét, melyek jóval felülmúlják azt, ami az emberekre általánosan
jellemző. Pont annyival múlják felül, amilyen távol az ég van a földtől, ahogy
Izajás mondja. Sajnos a jóság és a könyörületesség ma is zúgolódást és botrányt
kelt. Pedig nem arról van szó, hogy Isten szeszélyesen osztogatja a fizetséget,
és kinek többet, kinek kevesebbet ad, mindenféle elvárás nélkül. Isten nem
követ el igazságtalanságot, de az irgalma nem ismer határokat: mindenkinek a
szükségleteinek megfelelően ad, nem a ledolgozott munkaórák alapján. Az isteni
igazságosság nem valamiféle elvont méltányossági elv alapján működik, hanem
gyermekei szükségleteihez igazodik, és az Úr határtalan együttérzésén alapul.
Nagy bölcsesség nyilvánul meg ebben. A fizetséget pedig nem méricskélni
kell, hanem úgy fogadni, mint az Úr szeretetéből fakadó ajándékot. Az ugyanis ugyanannyi
mindenki számára, akit meghívott szőlőjébe munkásnak, és nem számít, hogy az
illető sok vagy kevés ideje dolgozik a kertben.
Imádság
a szentekkel
