Lk 20,27–40 – Isten nem a holtaké, hanem az élőké
Bár egyre erősebben
támadják, akik saját hatalmukat féltik, Jézus még mindig a templomban van, és
hirdeti az evangéliumot. Ám nem visz véghez semmilyen csodát, mintha azt akarná
kifejezni, hogy az Isten házában a szó, Isten szava az egyetlen igazi erő. Az evangélium
ellenlábasai viszont nem lankadnak, ezúttal a szadduceusok, akik tagadták a
feltámadást, tárnak Jézus elé egy „esetet”: „A feltámadáskor vajon kié lesz az
asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Ez a történet arra hív minket, ne
tartsuk abszolút érvényűnek saját gondolkodásmódunkat, mintha az igazság az elménkbe
lenne zárva, a logikánkhoz lenne láncolva. Van valami az érvelésen túl is,
amire mindannyiunknak nagyon oda kell figyelni. Jézus ezt egyértelmű és hatásos
módon mutatja meg nekünk. Szavaiból teljesen újfajta szemlélet kristályosodik
ki a jelen és az eljövendő életre vonatkozóan. De ez csak azok számára érthető,
akik szívüket és elméjüket kitárják Isten titkára. Jézus a mennyei világot
tárja elénk. Olyan világot, ahol a vérségi kötelékek nem számítanak többé úgy,
ahogyan a földön, mert a Szentlélek tölti meg őket élettel: megmaradnak ugyan,
de átalakulnak, sokkal gazdagabbak lesznek. Ez a feltámadottak világa, melyben
– mondja Jézus – nem házasodnak és nem mennek férjhez, mert mindannyian
gyermekek, Isten gyermekei. Ez a jövő Istennel, ahol a megkötött kötelékek örök
időkre szólnak. Az Atya – mondja Jézus – az élők Ura, és nem a holtaké. Aki
egyesül Jézussal, és már most Istenre bízza életét, az „a feltámadás gyermeke”
lesz: már a földi életben mennyei életet él, vagyis a hús szerinti élet helyett
megtapasztalja a Szentlélek szerinti életet.
Előesti
imádság
