Mindenszentek ünnepe: megemlékezünk minden szentről,
akiknek neve föl van írva a mennyben; velük együtt fordulunk az Úrhoz, hogy
ismerjen el minket gyermekeinek.
Jel 7,2–4.9–14; Zsolt 24 (23); 1Jn 3,1–3; Mt 5,1–12
Ezen a napon mindenszentek ünnepe van. A Jelenések
könyve együtt említi valamennyiüket: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg
sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a
trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág.” Férfiak és nők,
minden népből és nemzetből. Történetük, hovatartozásuk különböző, de mind befogadták
Isten irgalmasságát, és kitartottak az evangéliumi úton. Ez a hatalmas sokaság
most az Atya házában lakik, ahol a feltámadt Jézus valamennyiüknek helyet készített.
Ez a nép nem tőlünk elkülönítve él, egy általunk megközelíthetetlen világban. Az
ünnep segít megérteni, hogy a szentség nem a halál után veszi kezdetét, hanem
akkor, amikor csatlakozunk Isten családjához, amikor „elkülönülünk” (ezt
jelenti a „szent” kifejezés) a bűntől és a haláltól, és Isten szent népének
tagjai leszünk. János apostol az első levelében emlékezteti a gyakran
feledékeny tanítványokat arra különleges ajándékra, amit ingyenesen kaptak az
Úrtól: „Nézzétek,
mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és
azok is vagyunk… Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem
nyilvánvaló, hogy mik leszünk.”
Ha a földi zarándokútját járó Egyházat
szemléljük, melynek számtalan gyermeke már az égben van, megláthatjuk ajándékba
kapott fivéreink és nővéreink arcát, tekintetünk összetalálkozik a szegények és
gyöngék tekintetével, akiket az Úr ránk bízott, hogy viseljük gondjukat,
szeressük őket testvérként. Igen, ebben az Anyában (az Egyházban) és ezekben a szegényekben
láthatjuk meg a földön annak a szent népnek az arcát, mely már megérkezett az
égbe. Ebbe a látomásba illesztjük be gondolatainkat, cselekedeteinket,
választásainkat és terveinket, mert ez Isten szent népe. Ezzel a néppel együtt
haladni az úton azt jelenti, hogy a szentség útján járunk. Nem az a szent, aki
soha nem követ el bűnt. Nem az a szent, aki igaznak hiszi magát. Az a szent,
aki mindig kitart emellett az Anya mellett, tanúságot téve a szeretetről,
munkálkodik az igazságért és a békéért, irgalmas, meghatott tekintettel fordul
a szegények és a gyöngék felé. Szent az a bűnös is, aki letérdel az Úr elé, és
sírva fakad a bűnei miatt. Éppen ezért valamennyien, a szó szoros értelmében
valamennyien lehetünk szentek.
Imádság a szentekkel
