Lk 19,11–28 – Példabeszéd az aranypénzekről
Jézus elmond egy
példabeszédet arról, hogyan kell várni a mennyek országának eljövetelét. Egy
nemesemberről beszél, aki messze földre indul, hogy királyi méltóságot
szerezzen magának. Mielőtt elutazik, mind a tíz szolgájára rábíz egy-egy
aranypénzt, hogy a távollétében kamatoztassák. A szolgák nyilvánvalóan nem
tulajdonosai a pénznek, hanem a kezelői. Mint ilyeneknek, bölcsen és szorgalmasan
kell forgatniuk, hogy kamatozzon. Az első kettő uruk visszatértekor be is
mutatja munkájának gyümölcsét. Az első megtízszerezte, a második megötszörözte
a rábízott pénzt. Az elsőnek azt mondta az úr: „Jól van, derék szolga! És így
folytatta: Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.” A
második hasonló jutalomban részesül. A harmadik viszont, attól való
félelmében, hogy olyan kötelezettségeket kell magára vállalnia, melyek elvonnák
saját javainak gondozásától, kendőbe rejtette a pénzt, nehogy elveszítse. Így
természetesen megakadályozta, hogy kamatozzon. Úgy vélte, elég, ha egyszerűen
megőrzi, és nem érezte magát felelősnek az aranypénzért. Kevéssé élte bele
magát a ház urának helyzetébe, sőt, egyenesen idegenek voltak tőle azok a
gondok, melyek urát foglalkoztatták. A példabeszédben szereplő urat
magával Jézussal állíthatjuk párhuzamba, aki tanítványaira bízza a
legértékesebb aranypénzt, az evangéliumát. Fölbecsülhetetlen értékű ajándék ez,
amit nem tarthatunk meg magunknak, nem köthetjük sem kicsi, sem nagy kendőnkbe.
Az evangéliumot azért bízta a tanítványokra, hogy bármerre is járnak, mindenkor
hirdessék, és sietve terjesszék a szeretet és a béke országát, amit Jézus az eljövetelével
alapított meg az emberek között. Az úr gesztusa, amivel a föl nem használt pénzt
az első szolgának adja, az Atyának arra az erős vágyára utal, hogy az
evangéliumot a lehető legnagyobb buzgalommal hirdessék mindenkinek. Ezért
mondja Jézus a példabeszéd végén: „Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek
meg nincs, attól azt is elveszik, amije van.”
Imádság a
szentekkel
