Borromeo Szent Károlynak (†1584), Milánó püspökének emléknapja.
Lk 15,1–10 – Az elveszett bárány és az elveszett drachma
A fejezet első tíz verse két példázatot beszél el az irgalmasságról: az egyik elveszett bárányról, a másik elveszett pénzérméről szól. Az elsőben Jézus úgy mutatja be Istent, mint egy pásztort, aki száz juha közül egyet elveszített. Otthagyja hát kilencvenkilenc bárányát az akolban, és elindul megkeresni az elveszettet. Úgy tűnik fel, mintha Jézus különleges jogot adna a bűnösnek: előbb kap segítséget, mint az igazak. Ez az evangélium forradalmi újdonsága. Így volt ez Jézus idejében, és így van ez ma is. Egy olyan világban, ahol a társadalmi szerveződés ideálja a meritokrácia – amit természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni –, az evangélium paradox módon a könyörületességet és a megbocsátást állítja előtérbe. A második példabeszédben az Atyát az az asszony jelképezi, aki elvesztett egy pénzérmét, és addig keresi, amíg meg nem találja. Ez a példabeszéd még egyszer megmutatja, milyen különleges szeretetet vár el Isten a kicsinyek iránt. Mindkettő: a pásztor és az asszony is összehívja szomszédait ünnepelni, miután megtalálták a bárányt és az elveszett pénzérmét. Isten nem a bűnösök halálát, hanem megtérésüket kívánja, vagyis azt, hogy változtassanak életükön, és térjenek vissza hozzá. Ez pedig a tanítványok részéről irgalmas szívet igényel, valamint olyan képességet a szeretetre, mely hasonló Istenéhez. Jézus így fogalmaz: „Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Ez Isten számára a legnagyobb ünnep. Ezért keresi, sőt koldulja a szeretetet. Így tesz velünk is. Hagyjuk, hogy ránk találjon!
Imádság az Egyházért
