Lk 21,1–4 – A szegény özvegyasszony adománya
Jézus továbbra is a
templomban van, és épp óva inti hallgatóságát az írástudók magatartásától, akik
imádságokkal büszkélkednek, de elnyomják az özvegyeket. Beszéd közben észrevesz
néhány gazdag embert, akik tekintélyes adományukkal keltenek feltűnést. Egyszer
csak szegény özvegyasszony érkezik, aki szinte lopva dobja be a templom
perselyébe két aprópénzét. Tette és az összeg kicsinysége teljes mértékben
eltörpül ahhoz képest, amit a gazdagok adtak. Mégis ezt a tettet, amit az evilági
gondolkodás jelentéktelennek tart, az Úr örök érvényű érdemként ismeri el. Az
asszony tettét valóban nem a számítás vezette, hanem egyedül az Isten iránti
szeretet. Ez az asszony tényleg szereti Istent, teljes szívéből, minden
erejével, teljes valójával: annyira szereti, hogy mindent, egész megélhetését
odaadja. A szeretet teszi elévülhetetlenné ezt a gesztust, ahogyan örök
érvényt szerez minden szó és minden jó cselekedet, mely a gyöngék és a
szegények felé irányul. Meg kell jegyezni, hogy az alamizsnára szánt
adományokat, amiket a templom perselyébe tettek, a szertartások szervezésére, a
papok megélhetésére és a szegények megsegítésére költötték. Ez a szegény
özvegyasszony tehát felelősnek érezte magát azért, hogy támogassa a
szertartásokat és a szegényeket. Ezt fontos hangsúlyozni, nehogy hamis képet
alkossunk, és élesen elkülönítsük azokat, akik adnak, azoktól, akik kapnak.
A szegény özvegyasszony felelősséget érez azért, hogy segítséget nyújtson
más szegényeknek. Senki nem annyira szegény, hogy ne tudna segíteni valaki
máson, aki még nála is szegényebb. Egyfajta körkörösség figyelhető meg a
kölcsönös segítségnyújtásban: akinek több van, segít azon, akinek kevesebb jutott.
A szeretet nem sorol kategóriákba minket, éppen ellenkezőleg, a kölcsönös
szolidaritásban egyesít, ahol nincs különbség a segítő és a megsegített ember
között.
Imádság a
szegényekért
