AUGUSZTUS 5., HÉTFŐ

A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak.

 

Mt 14,13–21. A csodálatos kenyérszaporítás

 

³Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre, egyedül. A tömegek tudomást szereztek erről és követték őt gyalog a városokból. ¹⁴Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította a köztük lévő betegeket. ¹⁵Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: »Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.« ¹⁶Jézus azonban azt mondta nekik: »Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.« ¹⁷Azok ezt felelték neki: »Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.« ¹⁸Azt mondta nekik: »Hozzátok ide azokat.« ¹⁹Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. ²⁰Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. ²¹Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.

 

Gondolkodjunk el újra a kenyérszaporításon, az alapján, ahogyan azt Máté evangéliuma mutatja be nekünk. Ez azzal kezdődik, hogy Jézus, miután értesül Keresztelő János halálhíréről, el akar vonulni egy elhagyatott helyre. A pusztaság a megpróbáltatás és az imádság helye. A tömeg, miután meghallotta a hírt, megelőzte őt. A sivatag pedig az éhínség helyévé is válik, gondoljunk csak az egyre növekvő számú szegény és magányos emberre, a háborúk és az éhínség elől menekülők, a nyugodtabb jövőt keresők végtelen sorára.  Az evangélista megjegyzi, hogy egy elhagyatott helyről van szó, de talán a fizikai elhagyatottságnál is fontosabb – olyannyira, hogy ezután a fűről beszél –, hogy a szeretet, a szolidaritás és a béke hiányát szándékozik hangsúlyozni, amely városainkat sivataghoz hasonlóvá, élhetetlen hellyé teszi. Ezek iránt a sivatagos helyeken élő tömegek iránt Jézus „szánalmat érzett”. A tanítványok is együttérzést tanúsítanak, olyannyira, hogy azt javasolják Jézusnak, hogy küldje haza az embereket, mivel egy elhagyatott helyen vannak, és már este van. Ez több mint észszerű megjegyzés: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” De a tanítványok együttérzése lemondással vegyes. Sokszor mi is beletörődünk mindenkori állapotunkba, azt gondolván, hogy lehetetlen megváltoztatni a dolgok megszokott menetét. Jézus számára ez nem így van: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Az Úr tudja, hogy a tanítványok kezében kevés van: alig öt kenyér és két hal. Mégis arra kéri őket, hogy elégítsék ki a tömeg szükségletét. Jézus jól tudja, hogy nem a tanítványok természetes adottságai viszik végbe a csodát. Az Úr tesz csodát mindaddig, amíg mi az ő kezébe helyezzük bizalmunkat, nevezetesen abba a néhány kenyérbe és halba, amink van. Valójában az Úr megsokszorozza az energiánkat, az erőnket, ha bízunk benne.

Imádság a betegekért