A szír egyház Zakeusra emlékezik: fölmászott egy fára, hogy lássa az Urat, és elnyerte a szív megtérésének ajándékát.
Lk 19,1–10. Zakeus
1Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta.
2Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag,
3szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt.
4Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.
5Amikor
Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki:
»Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.«
6Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta.
7Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!«
8Zakeus
azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a
szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok
helyette.«
9Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia.
10Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«
Az Egyház ezen a napon Zakeusra, a vámosra emlékezik, aki befogadta a házába Jézust. Ez egy olyan emléknap, amely megérinti a szívünket, nem utolsósorban azért, mert egy olyan egyház hagyományából származik, amely oly sokat szenvedett az evangéliumért a számos konfliktus során, amelyek még mindig vérrel szennyezik be a Közel-Keletet. Jézus a Jerikó felé vezető úton Zakeusra emeli a tekintetét, aki, mivel alacsony termetű volt, felmászott egy fára. Ahogy meglátja, a nevén szólítja. Jézus név szerint ismer minket. Olyan tömegtársadalomban, mint a miénk, ahol az emberek névtelenségre vannak kárhoztatva, Jézus viselkedése nagy lecke számunkra. Az evangélium mindig személyes, mindig a nevünkön szólít. Gyakran mi vagyunk azok, akik csak messziről szemléljük, mint valami távoli látványosságot, mert nem figyelünk rá. Képzeljük el, hogy megdöbbent Zakeus, amikor Jézus megszólítja. Ő egy vámos, egy bűnös, Jézus mégis őt szólítja. Jézus, aki olvas a szívekben, felismerte a vámos vágyát, és amint meglátja, hívja őt, mondván, a házában akar maradni. Erről a Jelenések könyve juthat eszünkbe: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” Azon a napon Jerikóban ezek a szavak valósággá váltak. Zakeus csak látni akarta őt, Jézus találkozni akart vele, és üdvösséget adni neki. Vendéggé teszi magát, mert csak úgy szabadulhatunk meg a félelemtől és a büszkeségtől, csak akkor találhatjuk meg újra a reményt, ha megnyitjuk a szívünket. Jézus hívására Zakeus gyorsan lemászik a fáról, és örömmel befogadja őt a házába. Ezúttal a gazdag ember nem távozik szomorúan a meghívás után, és Jézus is nagyon boldog. A találkozás után Zakeus elhatározza, hogy visszaad mindent, amit ellopott, és vagyona felét a szegényeknek adja. Így kezdődik a megtérése, többé már nem ugyanaz az ember, aki korábban volt. Zakeus kijelöli a mértéket a maga számára, és aszerint cselekszik. Nem azt mondja ugyanis, hogy „mindent odaadok”, hanem hogy „a felét adom”. Ha befogadjuk Jézust a szívünkbe, akkor megtaláljuk a saját utunkat a szeretethez.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
