Mt 17,22–27. A templomadó
22Amikor Galileában összegyűltek, Jézus azt mondta nekik: »Az Emberfiát át fogják adni az emberek kezébe,
23megölik őt, de harmadnapon föl fog támadni.« Erre nagyon elszomorodtak.
24Amikor
Kafarnaumba érkeztek, odamentek Péterhez azok, akik a két drachmát
szedik, és azt mondták neki: »A ti Mesteretek nem fizeti meg a két
drachmát?«
25Azt
felelte: »De igen!« Amikor hazaért, Jézus már megelőzte őt és azt
mondta neki: »Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot
vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?«
26Ő azt felelte: »Az idegenektől.« Jézus erre így szólt: »Akkor tehát a fiak mentesek.
27De
hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot,
és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz
benne egy sztatért. Fogd azt és add oda nekik értem és érted.«
Miközben Jézus a tanítványokkal épp visszatért Kafarnaumba, néhány adószedő Péterhez lépett, hogy kiderítsék, Jézus szándékozik-e templomadót fizetni, vagy sem. Nem a császárnak fizetendő adóról van szó, hanem arról a hozzájárulásról, amelyet minden izraelitának be kellett fizetnie a templom működéséhez. Jézus, akinek esetében „nagyobb dologról van szó, mint a templom” (Mt 12,6), nem vonja ki magát e kötelezettség alól, és arra utasítja Pétert, hogy menjen halászni, és a horoggal kifogott hal szájából vegye ki az ezüstpénzt, és adja a templomnak. Jézus nem akar botrányt kelteni, és ahogy máskor sem, most sem követel előjogokat és kiváltságokat, amelyek egyébként megilletnék. Azért jött, hogy jobbá tegye, nem azért, hogy megbotránkoztassa az embereket. Ezért cselekszik akár másképp is, mint ahogy megtehetné. Ideillik a korintusiak kijelentése, akik azt mondták: „Minden szabad!” Pál apostol így válaszol: „»Minden szabad«, de nem minden szolgál javunkra. Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.” (1Kor 10,23–24) Jézus legfőbb gondja továbbra is az, hogy összegyűjtse és megőrizze azokat, akiket az Atya rábízott. Éppen ezért lelkiismeretesen kerül mindent, ami felesleges botrányt okozhat. Ez olyan bölcsesség, amely nagy belső fegyelmet igényel, különösen azoktól, akik lelkipásztori feladatokat látnak el. El kell kerülni, hogy ösztönösen, impulzívan és megfontolás nélkül cselekedjünk. Az Úr továbbra is vezet minket; megmutatja, hogy az igazi bölcsesség az, ha a lelki templomot, a keresztény közösséget építjük.
Imádság a szegényekért
