Mt 18,1–5.10.12–14. Ki a legnagyobb?
1Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: »Ki a legnagyobb a mennyek országában?«
2Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította
3és
így szólt: »Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek
olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába.
4Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.
5És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be.
10Vigyázzatok,
ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik
a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van.
11
12Mit
gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol,
nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem
keresi-e meg az eltévedtet?
13Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett.
14Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.
Jézus, miután befejezte küldetését Galileában, arra készül, hogy elinduljon Jeruzsálembe, ahol a halál, majd a feltámadás vár rá. Az elbeszélést azzal a megjegyzéssel kezdi az evangélista, hogy a tanítványok „odamentek Jézushoz”, és megkérdezték: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Kérdésük elárulja, milyen távol is vannak a Mestertől. Az igazság az, hogy ez a helyzet még a mai tanítványok között is megismétlődik: milyen gyakran feledkezünk meg az evangéliumról, mert csak magunkkal vagy a saját elsőségeinkkel törődünk! Jézus nem felel azonnal, odahív egy gyermeket, „közéjük” állítja, majd ezekkel a szavakkal fordul hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” Így kezdődik Jézus negyedik hosszú beszéde a keresztény közösség életéről. Már a felütés is meglepő: a tanítvány nem érett, felnőtt ember, ahogy hinnénk, hanem kicsiny gyermek, aki segítségre, támaszra szorul. A tanítvány olyan gyermek, akinek mindig gyermeknek kell maradnia, azaz szüksége van az Atya segítségére, védelmére, támogatására. A tanítványoknak pedig, akik nehezen értették meg, elmagyarázza, hogy aki felelősséget visel, annak továbbra is meg kell őriznie a „fiú”, a gyermek státuszát. Csak aki gyermekként viszonyul az Atyához, az lehet atya a hívők közösségében. Isten országában mindig gyermekek leszünk. Jézus óva int attól, hogy lebecsüljük a tanítványokat, a kicsinyeket: az ő angyalaik mindig Isten színe előtt állnak, aki megvédelmezi őket. Ezen a ponton kapcsolódik ide az elveszett bárányról szóló példabeszéd, amit Jézus azért mond el, hogy szemléltesse vele, milyen hatalmas Isten szeretete gyermekei iránt. Isten a lehetetlent is megteszi azért, hogy egy se vesszen el kicsinyei közül.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
