Arimateai Szent József és Nikodémus emléknapja, akik az Úr tanítványai voltak, és várták Isten országát.
Emlékezzünk Carlo Maria Martini (1927–2012) milánói érsekre, az Isten szavát hallgató emberre, akit hosszan tartó barátság fűzött a Sant’Egidio közösséghez.
Mt 27,57–61. A temetés
57Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak.
58Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki.
59József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba,
60és betette sziklába vágott, saját, új sírboltjába. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment.
61Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben.
Ezen a napon az Egyház Arimateai Józsefre és Nikodémusra emlékezik, két tekintélyes és befolyásos férfira, akik találkoztak Jézussal az életükben, és meghallgatták a tanítását. Józsefről leírják, hogy „előkelő tanácsos (…) aki maga is várta az Isten országát” (Mk 15,43). Nikodémus kapcsán eszünkbe jut, amikor János evangéliumában éjszaka találkozik a názáreti Mesterrel, és egy egzisztenciális kérdést tesz fel neki: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg?” (Jn 3,4) Mindketten, bár különböző módon, de hagyták, hogy megszólítsa őket az evangélium, és az utolsó óra tanítványai lettek. Mint a napszámosokról szóló példabeszédben (Mt 20,1–16), ők is akkor jelentkeznek munkára a szőlőskertben, amikor már úgy tűnik, hogy mindennek vége. A nap már lenyugodott, és hamarosan az éj sötétje borult Jeruzsálemre. A nappal együtt a Mester igéjének fénye is kialudt. Úgy tűnt, hogy minden véget ért azzal a szégyenletes halállal. Ám Arimateai József és Nikodémus bátran színre lépnek: a Mester iránti szeretetük arra készteti őket, hogy előálljanak, és kikérjék Jézus holttestét. Azon a péntek estén, amikor az éjszaka látszólag mindent beborított, ez a két tanítvány olyan fényt mutat, amely legyőzi a félelmet, és megmutatja a szeretet erejét.
A Szent Kereszt imádsága
