Ter
17,3–9. Ábrahám a népek sokaságának atyja
A
számkivetés és az idegen uralom – az az időszak, amikor a most olvasott bibliai
szakaszt lejegyezték – Izraelt kicsiny maradékká zsugorította, amely úgy látta,
kemény próbatételt áll ki Isten ígérete, miszerint nagy és népes nemzetté
válnak majd, termékeny földön fognak lakni, biztos, virágzó hazájuk,
biztonságos helyük lesz, ahol békében élhetnek. A szolgasors, a nélkülözések, a
szenvedés idején Izrael visszaemlékezik az ősi ígéretre, „az örök szövetségre”,
amit Isten Ábrahámmal kötött, amely szerint „népek sokaságának lesz atyja”, és
Kánaán földjén fog lakni. Amikor fölidézi ezt a szövetséget, Izrael népe nem
pusztán egy régi emléket hoz elő, hogy a dicső múltba merengjen, hanem
jelenvalóvá teszi ezt az ígéretet. Ez történik velünk, Jézus tanítványaival is
minden alkalommal, amikor a Szentírást hallgatjuk. Amikor kinyitjuk, főként a
közös imádságok alkalmával, az Úr ismét leszáll népe körébe, és szól hozzánk.
Olyan népként alkot újjá minket, amely hallgatja a szavát, megerősít
Szentlelkével, megajándékoz álmával, megerősíti a hivatást, hogy tanúságtevői
lehetünk a világban az ő szeretetének, és a jövő ígéretét nyújtja számunkra.
Ezért kéri Ábrahámtól és tőlünk is: „Tartsd meg szövetségemet te és utánad
utódaid minden nemzedéken át.”
