Szent Adalbertnek (†997), Prága püspökének emléknapja, aki
Kelet-Poroszországban szenvedett mártírhalált, ahol az evangélium hirdetése
miatt tartózkodott; Rómában is élt, ahol a Tiberis-szigeten, a Szent Bertalan-bazilikában
tisztelik emlékét.
ApCsel 3,1–10. A sánta koldus meggyógyítása
1Péter és János pedig felmentek a templomba a kilenc órai imádság idején.
2Ekkor
egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta
odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba
jövőktől alamizsnát kérjen.
3Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon.
4Péter Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!”
5Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit.
6Péter
azonban így szólt: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked
adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!”
7Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak mindjárt erő szállt a lábába és a bokájába.
8Felugrott, talpra állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsőítette az Istent.
9Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja.
10Ráismertek,
hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva.
Ámulattal teltek el, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Az Apostolok cselekedeteinek ez a része azt beszéli el, amikor Péter és János első ízben hagyják el az utolsó vacsora termét. Lukács példaként állítja ezt a történetet minden közösség elé: ezek az első lépések, amelyeket minden közösségnek meg kell tennie, bárhol is van a világon. Ketten indulnak el: talán emlékeznek Jézus szavaira, amikor „kettesével” küldte őket először misszióba (Mk 6,7). Péter és János szó szerint életre váltották azokat a szavakat, és elmentek a templomba. A tanítványok egyedül nem képesek semmire. Ha szeretik egymást, akkor pedig csodákat tudnak tenni. Ez történt azon a napon is. A két férfi megérkezik a templom Ékes-kapujához, és meglátnak ott egy embert, aki születése óta sánta, ott ül, és alamizsnát kér. Negyvenesztendős, életének jó részét talán éppen itt töltötte, kéregetve. A templomon kívül tartózkodott. Nemcsak azért nem mehetett be, mert képtelen volt mozogni, hanem azért sem, mert fogyatékos volt. Volt egy szomorú, kegyetlen mondás akkortájt: „Vakok és sánták nem léphetnek be.” A sánta ember, aki évek óta ott kéregetett, valószínűleg nem remélt mást az élettől, csak egy kis alamizsnát. Ám Isten irgalma, ami már elárasztotta Péter és János szívét, csodákat tesz. Péter a szemébe néz. Már ez is egy jel: a másik ember szemébe nézni annyit jelent, hogy leszállunk a szíve mélyére. És nem csak ezt teszi. Így szól hozzá: „A názáreti Jézus Krisztus nevében járj!”, és ezzel egy időben odanyújtja jobb kezét, és fölsegíti. Ez a két összefonódó kéz az evangéliumból megszülető Egyház képe.
Húsvéti imádság
