Iz 49,8–15. A visszatérés öröme
8Ezt mondja az Úr:
A kegyelem idején meghallgatlak,
és az üdvösség napján megsegítelek.
Én teremtettelek,
és én teszlek meg a nép szövetségesévé.
Helyreállítom az országot,
és kiosztom a pusztává lett örökséget.
9A foglyokhoz így szólok: „Gyertek ki!”
A sötétben ülőkhöz meg:
„Gyertek a napvilágra!”
Minden út mentén legelhetnek majd,
és minden halmon legelőt találnak.
10Nem éheznek és nem szomjaznak,
forró szél nem éri,
s nap sem égeti őket.
Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti,
s a vizek forrásaihoz tereli őket.
11Minden hegyet úttá teszek nekik,
és feltöltöm az ösvényeket.
12Nézzétek, ezek messze távolból jönnek,
azok északról és nyugatról,
amazok meg Szinim földjéről.
13Zengjetek dicséretet, egek,
és ujjongj, te föld!
Hegyek, daloljatok örömötökben!
Mert az Úr megvigasztalja népét,
és megkönyörül szegényein.
14Így panaszkodott Sion:
„Elhagyott az Úr!
Megfeledkezett rólam!”
15De megfeledkezhet-e
csecsemőjéről az asszony?
És megtagadhatja-e szeretetét
méhe szülöttétől?
S még ha az megfeledkeznék is:
én akkor sem feledkezem meg rólad.
Izajás könyve
rögtön Isten szolgájának második éneke (Iz 49,1–6) után leírja Izrael
visszatérését hazájába, és Jeruzsálem helyreállítását. Az örömöt és a
reménységet hirdeti, amelynek részese az egész teremtés. Az egész emberiség, az
egek, a föld, a hegyek meghívást kaptak, hogy együtt örvendjenek, mert az Úr
nem hagyta el népét, nem feledkezett meg róla, nem hagyta el még akkor sem,
amikor az eltávolodott tőle. Az ő szeretete szilárd, örökké tartó és erős. És
maga az Úr az, aki közelít hozzá, és emlékezetébe idézi: „A kegyelem idején
meghallgatlak.” Úgy is fogalmazhatunk, hogy „a kegyelem ideje” Izrael egész
történetét felöleli. És a mi időnket is. A megtisztulás és száműzetés ideje
után az Úr úgy dönt, hogy „feltámasztja az országot”, összegyűjti Izrael
szétszéledt fiait. Nem úgy közelít népéhez, mint hatalmas és kérlelhetetlen
bíró, hanem mint „olyan valaki, akiben irgalom lakik”, mint gyengéd édesanya,
aki gondoskodik gyermekeiről, és megrendül miattuk. Olyan magasztos és
rendkívüli ez a szeretet, hogy az anyai szeretethez lehet hasonlítani: „De
megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe
szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Hogyan ne érzékenyülnénk el egy olyan Isten előtt, aki ennyire kész
belevegyülni történelmünkbe, a bűn történetébe is? És még ha ez nem volna elég,
még ezen is túllép, amikor Fia megtestesül. Pál apostol így ír erről: „Noha az
igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált.
Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt
értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,7–8) Nemsokára azt szemléljük majd,
amikor elmegy meghalni értünk a keresztfán.
Imádság a
szentekkel
