ApCsel 5,17–26. Az apostolok letartóztatása és csodálatos szabadulása
7Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja –, elteltek irigységgel.
18Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket.
19Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta:
20„Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.”
21Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak.
Péter a főtanács előttMikor
megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot,
vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy
elővezessék őket.
22De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették:
23„A
börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az
ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.”
24E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt.
25Ekkor
beállított valaki, és hírül hozta nekik: „Íme, a férfiak, akiket
börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.”
26Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.
Az Apostolok cselekedeteinek ez a szakasza az apostolok letartóztatását és csodálatos szabadulását mondja el. Azzal kezdődik, hogy az apostoloknak a nép körében megmutatkozó sikereire irigykedő főpap és a szadduceusok elrendelik a letartóztatásukat. Isten szavának hirdetése nyomán folyamatosan csodák történtek, és a keresztény közösség megbecsülése növekedett az emberek között. De nem a papok, és különösen nem a szadduceusok körében. Jól tudjuk, hogy a keresztény közösségre ugyanaz a sors nehezedik, mint ami Jézusra sújtott le. De az Úr nem hagyja rabságban a tanítványait. Éjjel egy angyal csodálatos módon leszáll közéjük, és megszabadítja őket. Megparancsolja nekik, hogy menjenek ismét a templomba, tanítsák a népet. Úgy is mondhatnánk, hogy Isten szavát már nem lehet béklyóba kötni. Minden korban igyekeztek elhallgattatni az evangéliumot. A 20. században is számtalan olyan dráma tanúi voltunk, amikor totalitárius rendszerek el akarták némítani az evangéliumot, börtönbe vetették és megölték a tanúságtevőit. Napjainkban úgy látszik, erősödik a keresztényüldözés. A keresztények üldözését rejtély övezi. Miért dühödnek fel ellenük? Mi rosszat tesznek? A keresztények, akik szelídek és alázatosak, semmit nem követelnek, valójában radikális módon ellene mondanak a gonosz erőszaknak. Az evangéliumi szelídség előbb-utóbb széttöri az erőszak láncait. A gonosz, mivel nem viseli el ezt a szelídséget, mindent megtesz, hogy gyökerestül kiirtsa a földről. A keresztény szelídség nem akarja megsemmisíteni ellenségeit: a hívők ajkáról inkább – még ha le is vannak láncolva – imádság száll fel az ellenségeikért és az üldözőikért.
Imádság a szentekkel
