Iz 43,16–21; Zsolt 126 (125); Fil 3,8–14; Jn 8,1–11
1Jézus kiment az Olajfák hegyére, 2majd
kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és
tanította őket. 3Az írástudók és a farizeusok egy
házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, 4és
így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen
érték. 5Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg
kell kövezni. Hát te mit mondasz?” 6Ezt azért kérdezték, hogy
próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a
földön. 7De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt
mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” 8Aztán
újra lehajolt, s tovább írt a földön, 9ők meg ennek hallatára
eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a
középütt álló asszonnyal. 10Jézus fölegyenesedett és
megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” 11„Senki,
Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el.
Menj, de többé ne vétkezzél!”
Ennek a
vasárnapnak az evangéliuma a Jézus szenvedéstörténetét megelőző éjszakák és
nappalok egyikét idézi fel. A házasságtörő asszonnyal való találkozás ebben az
időszakban történhetett. Jézus az írástudók és farizeusok előtt – akik készen
álltak arra, hogy a kezükben tartott köveket az asszonyra hajítsák – lehajolt,
és „az ujjával írni kezdett a földön”. Nem tudjuk, mit írt; el tudjuk viszont
képzelni a farizeusok ingerültségét, akik ragaszkodnak hozzá, hogy Jézus
erősítse meg az asszony halálos ítéletét. Ő ehelyett felegyenesedik, és elmond
egy mondatot, amelyet a jelenlévők azonnal megértenek: „Az vesse rá az első
követ, aki bűntelen közületek!” És újra lehajol, hogy írjon a földre. Nem a
törvényt idézi, hanem azt akarja, hogy mindenki ismerje be a bűneit. Nemcsak
egy életet akar megmenteni, hanem le akarja leplezni az emberben rejlő ösztönt,
ami arra készteti, hogy másokat vádoljon és önmagát mentse. Olyan ösztön ez,
amely ma is benne él mindannyiunkban. Ott láthatjuk korunk konfliktusokat
kereső szellemében, amely nemcsak a háború igazolására késztet, hanem arra is,
hogy a háborút az igazságosság és a béke eszközének állítsuk be. Mint azok a
kövek, amelyeket a jelenlévők a kezükben tartottak dobásra készen, hogy halálra
sebezzenek, hogy öljenek, nem pedig azért, hogy megmentsenek. Jézus szava és
hozzáállása megmentette az asszonyt a megkövezéstől, lefegyverezte az írástudók
és farizeusok erőszakos kezét.
Mindannyian –
jegyzi meg az evangélista – „eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a
véneken”. Imádkozzunk, hogy így legyen ez korunkban is: hallgassanak el a
fegyverek, és alakuljon ki a békéért folytatott párbeszéd. Aznap ez történt.
Amikor minden erőszakos ember elment, Jézus újra beszélni kezdett. Igen, Isten
szava átvette a főszerepet: ez az egyetlen dolog, amely legyőzheti az erőszakot
és a háborút, amely továbbra is ártatlan áldozatokat követel. Az a szó a
megváltás szava: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” Ő pedig, miközben
tekintete találkozott Jézuséval, amely tele volt szeretettel, iránta való
szeretettel is, egyszerűen ennyit válaszolt: „Senki, Uram.” Jézus így felelt:
„Én sem ítéllek el.” Jézus, az egyetlen igaz, aki rá emelhette volna a kezét,
és követ dobhatott volna rá, megszabadítja a házasságtörő asszonyt a bűntől, és
új életet ad neki, amely iránt felelősséget kér tőle: „Menj, de többé ne
vétkezzél!” – ez azt jelenti, hogy ne árulja el a szeretetet, tartson ki
elkötelezetten az út mellett, amelyre Jézus helyezte, az irgalom és a
megbocsátás útja mellett. Mindannyian felismerhetjük magunkat ebben az
asszonyban: hányszor árultuk el mi is Jézus szeretetét, miközben más szeretetet
kerestünk, talán csak a magunk iránti szeretetet, amely oly könnyen elfeledteti
velünk az evangéliumot, testvéreinket, a szegényeket? A házasságtörő asszony
ráébreszt bennünket arra, milyen értékes az a kegyelem, hogy Jézus előtt
állhatunk: mindannyian újra felfedezhetjük, mennyire szeret minket az Úr.
Ezekben a napokban – amikor Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának
hetére készülünk – ne vegyük le róla a tekintetünket. Engedjük, hogy nézzen és
faggasson minket. És akkor felfedezzük, hogy Jézus az, akinek szüksége van a
szeretetünkre, arra, hogy vele legyünk.
Imádság az Úr
napján
