A
zsidók a húsvét (pészah) idejének kezdetét ünneplik.
Ez 37,21–28. A nemzetekből egy nép lesz
21és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én kiragadom Izrael fiait a nemzetek közül, amelyek közé jutottak, és összegyűjtöm őket mindenünnen, és a saját földjükre vezetem. 22Egy néppé teszem őket az országban, Izrael hegyein, és egy király uralkodik majd mindnyájuk fölött; és nem lesz többé két nemzet, nem oszlanak többé két országra. 23Nem fertőzik többé magukat bálványaikkal, utálatosságaikkal és semmiféle gonoszságukkal. Megszabadítom őket minden helyükről, ahol vétkeztek, és megtisztítom őket; akkor ők az én népem lesznek, én pedig az ő Istenük leszek. 24Dávid, az én szolgám lesz a király felettük, és egyetlen pásztora lesz valamennyiüknek; törvényeim útján járnak majd, és parancsaimat megtartják és megcselekszik. 25Azon a földön fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, amelyen atyáitok laktak; rajta laknak majd ők maguk és fiaik, és fiaiknak fiai mindörökké; és Dávid, az én szolgám lesz a fejedelmük mindörökké. 26A béke szövetségére lépek velük, örök szövetség lesz ez velük; megerősítem és megsokasítom őket, és szentélyemet köztük állítom fel mindörökre. 27A hajlékom köztük lesz, és én az ő Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. 28És megtudják majd a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, Izrael megszentelője, amikor szentélyem köztük lesz mindörökké.”
Hamarosan elkezdődik a nagyhét, és a szentmise olvasmányként Ezekiel könyvének ezt a szakaszát adja elénk. A közelgő szabadulást hirdeti a próféta, aki újra fel akarja ébreszteni Izrael népében a szabadság álmát. Mint tudjunk, Ezekiel Babilóniában teljesíti küldetését a száműzetésben élő zsidók körében. Elhatározza, hogy az izraeliták elé tárja a látomást arról, hogy mi történik majd az Úr jóvoltából. Közvetlenül ezelőtt a kiszáradt csontokról beszélt, amelyek a Szentlélek műve által újra összeálltak, és megelevenedtek (Ez 37,1–14). Hangsúlyozta ezzel, hogy az Úr a legdrámaibb helyzetben is képes új életet támasztani. Igaz, amikor a nép eltávolodik az Úrtól, megtapasztalja az elhurcolás és a száműzetés keserűségét. Amikor azonban Izrael megérti, hogy az Úr nélkül a legkisebb népek egyike marad, a föld hatalmas népeinek uralma alá kerül, akkor érzi, hogy vissza kell térnie az Úrhoz. És az Úr ismét kezdeményez, közbelép, hogy megszabadítsa népét a szolgaságból. Elküldi szolgáját, Dávidot, hogy ő legyen az egyetlen pásztoruk: „Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik őket.” Amikor a nagyhét előestéjén halljuk ezeket a szavakat, nem tudjuk nem látni az egyetlen pásztorban magát Jézust, akit holnap elkísérünk, amikor belép a szent városba. Ő a pásztor, aki összegyűjti a bárányokat, zöldellő legelőkre vezeti őket, és örökre érvényes új szövetséget hoz létre a mennyei Atya és a tanítványok népe között, akiket egybegyűjtött, és folyamatosan egybegyűjt az évszázadok során.
Előesti imádság
