Az isteni irgalmasság vasárnapja
ApCsel 5,12–16; Zsolt 118 (117); Jel 1,9–13.17–19; Jn 20,19–31
Húsvét második vasárnapján az Egyház arra hív minket, hogyaz isteni irgalmasságot ünnepeljük, amelynek csúcspontja és forrása a húsvét misztériuma. Az olvasott evangéliumi szakasz egyszerre beszéli el az első húsvétot és a nyolc nappal későbbit, mintha az időt onnan akarná számítani, vasárnapról vasárnapra, akkortól kezdve mostanáig. Minden vasárnapi szentmisén megvalósul a találkozás a felátmadt Jézussal, aki eljön és ott van velünk. Eljön, nem pedig megjelenik. És első szavai a békeüdvözlet szavai: „Békesség nektek!” – mintha elválaszthatatlanul összekapcsolná a feltámadást a békével. Nem magától értetődő, és nem is egyszerűen rituális üdvözlet ez. Jézus azonnal összeköti teste sebeivel. Azt mondja az evangélista: „E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát.” Nincs húsvét sebek nélkül, és hívő emberként hozzátehetjük, hogy nincsenek sebek húsvét nélkül, feltámadás nélkül. Amikor a számtalan keresztre feszített sok sebére gondolunk, elsőként gondoljunk a háborúkra.
Miután János evangéliuma elbeszélte húsvét első vasárnapját, elbeszéli a következőt is, ahol már jelen van Tamás is, aki hitetlenül hallgatja a húsvéti történetet. Nem volt rossz tanítvány, sőt, nagylelkű volt. Néhány nappal korábban, amikor a súlyos beteg Lázárhoz kellett elmenni, a többi tanítvány nevében is mondta: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) De túlságosan biztos volt önmagában, a saját érzéseiben, olyannyira, hogy ezt mondta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, (…) és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!” Mi sem nagyon különbözünk Tamástól, biztosak vagyunk magunkban, a saját elképzeléseinkben. Nekünk is, ahogyan neki, arra van szükségünk, hogy újra találkozzunk az Úrral, hallgassuk, lássuk és érintsük őt, hogy megéljük a húsvétot. Jézus maga jön ma elénk, hogy elmondja: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” A kereszt sebeivel megjelölt Jézus előtt Tamás megvallja hitét: „Én Uram és Istenem!” Úgy vallja meg, ahogyan előtte soha senki, Péter sem. Jézus pedig így szól hozzá és mindazokhoz, akik később csatlakoznak hozzá, hozzánk is: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Ez az evangélium utolsó boldogmondása. És a mi boldogságunk is. A hit húsvét után Isten szavának hallgatásából születik meg, és abból, hogy meglátjuk és megérintjük az emberek sebeit.
Húsvéti imádság
