Mt
26,14–25. Jaj az árulónak!
14Egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz,
15és azt mondta nekik: „Mit adtok nekem, ha átadom őt nektek?” Azok megígértek neki harminc ezüstöt. (Zak 11,12)
16Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.
*A húsvéti vacsora előkészítése17A
kovásztalan kenyerek ünnepének első napján odamentek a tanítványok
Jézushoz, és azt mondták: „Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti
vacsorát?”
18Ő
azt felelte: „Menjetek el a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok
meg neki: »A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt
nálad fogom megtartani a pászkát.«”
19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
*A húsvéti vacsora20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel.
21Miközben ettek, így szólt: „Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.”
22Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként elkezdték kérdezgetni: „Csak nem én vagyok az, Uram?”
23Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem.
24Az
Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az
embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek,
ha meg sem születik.”
25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: „Csak nem én vagyok az, Rabbi?” Ő azt felelte neki: „Te mondtad.”
Júdás árulásának elbeszélése mindig fájdalommal és bizonytalansággal tölti el az embert. Harminc ezüstért képes eladni Mesterét: ez egy rabszolga megváltásának az ára volt. Mennyi keserűség van a most hallgatott részt bevezető szavakban: „egy a tizenkettő közül”! Igen, a legjobb barátok egyike. Pedig Jézus kiválasztotta őt, szerette, gondját viselte, megvédte az ellenséges támadásoktól. Most viszont ő az, aki eladja az ellenségeinek. Júdás hagyta, hogy elcsábítsa a gazdagság ígérete, és így növekedjék a távolság közte és a Mester között, egészen addig, hogy kigondolja és megvalósítja az árulást. Jézus egyébként világosan megmondta: „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) Júdás végül a Mammont választotta, és elindult ezen az úton. Jézus jól tudta, mi vár rá: „Közel az időm” – mondja. Megkérte ezért tanítványait, hogy készítsék el a húsvéti vacsorát, a bárányt, ezzel is megmutatva, hogy nem Júdás „adta át” őt a főpapoknak, hanem ő maga adta magát halálra az emberek iránti szeretetből. Aznap este szeretetet kért, és ez a kérés ma is visszhangzik minden tanítvány és minden ember fülében: Jézus szenvedése nem ért véget. A szeretet kérése pedig mindenekelőtt a szegények, gyengék, magányosok, kirekesztettek ajkáról hangzik el. Mindannyiunknak ügyelnünk kell, hogy távol tartsuk magunktól az árulás ösztönét, mely mindenki szívében ott rejtőzik. Azon az estén, hogy lelke szándékát a többiek elől elrejtse, Júdás maga is meg merészelte kérdezni: „Csak nem én vagyok az, mester?” Gondolkodjunk el saját árulásainkon, nem azért, hogy súlyuk alatt összeroppanjunk, hanem hogy még szorosabban kötődjünk Jézushoz, aki ma is magára veszi a világ bűneit.
Nagyheti imádság
