1Tim 3,1–13. Püspökök és diakónusok
1Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván.2Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie.3Nem iszákosnak és verekedőnek, hanem szelídnek, nem viszálykodónak és kapzsinak, hanem olyannak,4aki házát jól vezeti, fiait engedelmességben és mindenképpen tisztességben tartja,5hiszen aki a maga házát nem tudja vezetni, hogy tudná gondját viselni Isten egyházának?6Ne legyen újonnan megtért ember, nehogy felfuvalkodjék, és ugyanaz az ítélet érje, mint az ördögöt.7A kívül levőktől is jó tanúságot kell kapnia, nehogy gyalázatba és az ördög kelepcéjébe essék.
Miután Pál apostol az imádságról beszélt Timóteusnak, felhívja a figyelmét arra, hogy gondosan válasszák meg a közösség vezetőit. A püspökkel kezdi (a görög episzkoposz szó eredeti jelentése: ’aki figyel, őrködik’, ’felügyelő’). A püspök arra kap meghívást, hogy úgy legyen a tanítványok között, mint aki szolgál, ahogyan Jézus is tette az utolsó vacsorán. A püspöki szolgálat megléte nem jelenti azt, hogy csökkenne a tanítványok felelőssége a testvéreikért. Ezt a felelősséget kéri tőlünk a testvériség lelkülete, amelynek uralkodnia kell a közösségben. A püspöktől éppen vezető szerepe miatt várják el, hogy tudatában legyen felelősségének. Az Egyházban a tekintély mindenekelőtt a példás életvitelen alapul: ebből fakad annak az embernek a tekintélye, aki a testvérek vezetője. Ezért kéri Pál, hogy a püspök „egyszer nősült” legyen, mintha azt akarná ezzel hangsúlyozni, hogy egyetlen kötelékhez kell hűségesnek lennie. Legyen mértéktartó, mutasson bölcsességet az ítélkezésben és a döntésben. Legyen vendégszerető. Pál szinte kiemeli a kapcsolatot Isten családja és a mi családjaink között, ugyanazokat az erényeket kéri számon a püspöktől, amelyek a családapa erényei is: csak az tudja megmutatni a közösségben a testvéreknek a testvériség igaz útját, aki képes az evangélium lelkülete szerint apa, testvér, gyermek lenni. A püspök mellett Pál beszél a diakónus feladatköréről is. Kényes megbízatás volt ez az első keresztény közösségek életében: csak akkor választhatták ki őket erre a szolgálatra, ha meggyőződtek helyes életvitelükről. Fontos, hogy a „hit titkát őrizzék tiszta lelkiismerettel”, hiszen gondoskodnak a szegényekről, hirdetik az igét, és keresztelnek. Semmi sem veszélyezteti jobban a hitet, mint a büszkeség és a felsőbbrendűségi érzés, amelyek megfosztanak attól az igazságtól, hogy szolgák vagyunk, mint ahogy azt a diakónus neve is jelenti. Úgy is mondhatjuk, ők megmutatják a püspököknek és minden hívőnek, hogy a tanítvány élete diakónia kell hogy legyen, vagyis az evangélium, a közösség és a szegények szolgálata.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
