Kalkuttai Szent Teréz
anya (1910–1997) emléknapja
Kol 1,15–20.
Himnusz Krisztushoz, a világegyetem Urához
Pál figyelmeztetni akarja a kolosszeieket, hogy ne
törődjenek bele a világ sötét hatalmainak uralmába, ezért alkotja meg ezt a
krisztologikus himnuszt. Legfőképpen Krisztus mindenek előtt való létezéséről
és az egész teremtett világ fölötti uralmáról beszél, beleértve a kozmikus erők
hadait, vagyis minden nem materiális erőt. Utóbbiaknak már nincs erejük ahhoz,
hogy harcba szálljanak Krisztussal, aki az egyetlen válasz az ember
nyugtalanító kérdéseire. Az apostol azzal a megállapítással, hogy a Fiú „a
láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte”, nem csupán azt
akarja mondani, hogy a teremtmények közül ő az első és a legfontosabb, hanem
azt, hogy az egész teremtés felett áll. A Fiúban az egész teremtett világ,
beleértve a láthatatlan valóságokat – amelyeket az apostol egyenként fölsorol
–, megtalálja a maga lényegét, értelmét. A Fiú áll a történelem kezdetén és
végén, a történelem Jézus feltámadásában éri el csúcspontját; ez a központi
esemény minden más dolgot megújít. Az apostol ily módon tisztázza, mit jelent a
keresztények számára az Egyházhoz tartozás: közösségként Krisztus szentségévé
válni a világban. Hozzáteszi, hogy Krisztus az elsőszülött is. Krisztus a
feltámadásával elindítja az egyetemes feltámadást a halottak közül. Ő az első,
aki feltámad, megnyitja az utat, „elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29),
aki beteljesítette az ember mélyen rejlő küldetését, mely nem más, mint
közösségbe lépni Istennel. Pál nem veszi le a szemét Krisztusról, és nem fárad
bele, hogy méltassa uralmát: „Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az
egész teljesség.” És a gonosz, ami még működik a világban, végleg vereséget
szenvedett Krisztustól. Isten megvalósította benne a békét minden teremtmény
között, a kozmikus békét.
A Szent Kereszt
imádsága
