1Tim 6,13–16. Megőrizni magunkat bűntelenül
13Felszólítalak téged Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus előtt ragyogó hitvallással tett tanúságot:14tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.15Ezt a maga idejében kinyilvánítja majd a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya, az urak Ura,16aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit az emberek közül senki sem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!
Pál apostol Timóteust „Isten emberének” nevezi. Olyan minősítés ez, amely hangsúlyozza, hogy a tanítvány Istenhez tartozik, az ő szolgálatának szentelte életét. Ezt a célt kell tehát Timóteusnak elérnie: tökéletesíteni a belső embert minden emberi és keresztény erénnyel. Pál a keresztény életet a hit erejével megvívott versenyhez hasonlítja, a megszerzett trófea pedig az örök élet. Nagy jóindulatában maga Isten hívta el erre az életre – mondja a tanítványnak –, ő pedig sok tanú előtt gyönyörű hitvallással válaszol. Talán megkeresztelkedésének vagy presbiterré szentelésének napjára utal. Timóteushoz hasonlóan minden kereszténynek részt kell vennie ebben a versenyben. Mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy részt vegyünk benne, és nagylelkűen feleljünk e hívásra. Az apostol ismét Timóteushoz fordul – tanúként hívva Istent, aki életet ad, és Jézus Krisztust, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett szeretetéről az életét adva a kereszten –, hogy legyen hűséges a kapott tanításokhoz, amíg Jézus visszajön az utolsó ítéletkor. Krisztus visszatérése alatt itt „megjelenést”, vagyis a szeretet teljes megnyilvánulását kell érteni. Az apostol buzdítása Isten dicsőítésében éri el csúcspontját: ő minden mulandóság felett áll, elérhetetlen fényben él. Elménk nem érti őt, de az ima közelebb visz hozzá. Általa megérezhetjük erejét és megízlelhetjük szeretetét.
Előesti imádság
