Kol 3,1–11. A tanítvány új élete
Az új emberré lett tanítvány már abban az országban él, amelyet a Feltámadott nyitott meg ünnepélyesen előtte. De jaj nekünk, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy biztonságban vagyunk a bűn csábításával szemben, mert a bűn, ahogy a Teremtés könyve írja, ott „leselkedik” szívünk kapuja előtt. Új teremtménynek lenni azt jelenti a tanítvány számára, hogy ennek megfelelően kell viselkednie. Pál ezért emlékezteti a kolosszeieket arra, hogy öljék meg a „földies” dolgokat, vagyis azokat az ösztönöket, amelyek arra hajtanak, hogy a saját vágyaink kielégítéséért éljünk. Pál felsorol néhány ilyen ösztönt az érzéki vágytól a kapzsiságig, amit bálványimádásnak nevez. A kielégíthetetlen birtoklásvágy ugyanis olyannyira fölemészti az ember energiáit, hogy végül ennek rendeli alá a szívét is. A tanítványi léthez elengedhetetlen, hogy harcoljunk a bűn ellen, és erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy uralkodjunk ösztöneinken. Valódi harc ez, amely arra irányul, hogy alábbhagyjon büszkeségünk, hogy növekedhessen az irgalmas szeretet. Olyan út ez, amelyen megvalósul a közösség tagjai között az igazi egység a szeretetben. Pál apostol azért emlékezteti a kolosszeieket korábbi pogány életükre, hogy megértsék, mekkora kegyelemben részesültek, amikor beléptek a tanítványok közösségébe. Az új ember már nem különül el kultúra, faj, társadalmi helyzet szerint a többiektől. Ahogyan Pál írja a galatáknak: „Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,27–28) A Krisztussal való egység relativizálja a különbségeket, mert sokkal erősebb az, ami egyesít minket, mint ami elválaszt.
Imádság a szentekkel
