A Csehországban mártírként tisztelt Szent Vencel (911–935) emléknapja
William Quijano emlékezete: a San Salvador-i Sant’Egidio közösség fiatal tagja volt, akit 2009-ben a mara (fiatalkorúak utcai bűnbandája) gyilkolt meg.
Ám 6,1a.4–7; Zsolt 146 (145); 1Tim 6,11–16; Lk 16,19–31
A szegény Lázárról szóló evangéliumi példabeszéd egyenesen kegyetlenséggel vádolja a világot: sokan vannak, akik bíborba és patyolatba öltözve dúsan lakmároznak, és nem veszik észre a megszámlálhatatlan szegény Lázárt, akik magukra hagyottan hevernek az ajtajuk előtt. Kegyetlenségük még a példabeszédbeli gazdag emberénél is fájdalmasabbnak tűnik. Lázár néha egész országok neve, amelyeknek még az élelmiszersegélyek morzsái sem jutnak. A listát jól ismerjük. És tudjuk, hogy a háborúk nemcsak sok halált, hanem szörnyű szegénységet is okoznak. Még ma is keserű az evangéliumi kijelentés arról, hogy Lázár „örült volna, ha jóllakhat” akárcsak morzsákkal is! Ámosz próféta szavai nagyon kemények: „Jaj Sionban a gondtalanul élőknek (…) Elefántcsont ágyban alusznak, fekvőhelyeiken henyélnek, lakmároznak a nyáj bárányaiból (…) korsóból isszák a bort (…) József [ti. Izrael] végzete miatt bizony nem bánkódnak.”
A „gondtalanságot”, az egyének és népek önközpontúságának leányát valójában közömbösségnek nevezik. Igen, a közömbösség egy vírus, amely továbbra is fertőzi korunkat. A közömbösség pontosan az ellentéte Istennek, aki az emberek, a szegények barátja, a gyengék védelmezője, aki emberszerető. Isten, aki értetlenül áll a gazdag ember előtt, meghatódik a szegény Lázár miatt, akinek csak a neve van: Lázár (vagy Eliezer, Eleázár), ami azt jelenti: ’Isten segít’. Talán éppen ezért ő az egyetlen szereplő az evangéliumi példabeszédben, akit név szerint említenek. Kettejük halála új jelenetet nyit. A gazdag embert a földbe temetik, míg a szegény Lázárt angyalok viszik Ábrahám kebelébe. Fenekestül felfordult a világ. A gazdag ember, aki korábban mindig jóllakott, most szomjas; ha korábban lakmározott, most sír, és ráébred élete igazságára. Valójában már korábban is szegény ember volt, de büszkesége, a birtokláshoz való ragaszkodása elvakította a szívét. És egyedül marad, senki sem fogadja őt. Az evangéliumi példabeszéd mintha azt sugallná, hogy a közöny mintha még Istent is megakadályozná abban, hogy áthidalja azt a szakadékot, amelyet az ember maga körül ás. A gazdag ember tudatos kétségbeesésében még azt sem kéri, hogy más helyre kerüljön: elég lenne neki, ha nyelvével megérinthetné Lázár vízbe mártott ujja hegyét. Ez súlyos üzenet: aki önmaga köré építi az életét, az valójában a saját poklát építi.
A gazdag ember kiáltása olyan, mintha kétségbeesett ima volna, sürgető figyelmeztetés számunkra, hogy ne pazaroljuk el az időt életünk során, hanem használjuk arra, hogy irgalmasságot gyakoroljunk. „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak!” – feleli Ábrahám a reményvesztett gazdag embernek. Nem kell rendkívüli tetteket véghez vinni. Megkaptuk Isten szavát, azt kell hallgatnunk. Aki hallgatja, megtanulja meghallani a szegények kiáltását is.
Imádság az Úr napján
