Róm 8,31b–39. Ha Isten velünk, ki ellenünk?
31Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk?32Ő, aki saját Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?33Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Talán Isten, aki a megigazulást adja?34Ki
lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi
több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közben is jár értünk?35Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Üldözés, éhség, mezítelenség, veszedelem, vagy kard?36Amint írva van:„Miattad gyilkolnak minket naphosszat,olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat.” (Zsolt 44,23)37De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket.38Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők,39sem
magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket
Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Az apostol a levélnek ezt a Lélekre összpontosító részét egy Isten szeretetéről szóló himnusszal zárja. A kezdőmondatok egyike a hit erejéről szól: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” A hívő ember nem önmagában, a saját erejében bízik, hanem Isten szeretetének szilárdságában. Az Úr az, aki megóvja, támogatja, megvédelmezi és üdvözíti gyermekeit. Mindent megtesz azért, hogy üdvözüljenek. Az égő csipkebokorban való megjelenése óta olyannak mutatkozik, aki soha nem hagyja el a népét. Amikor azt mondja, „Én vagyok, aki vagyok”, azt akarja kifejezni, hogy „Én vagyok az, aki mindig a népe mellett áll, aki kíséri őket a pusztai vándorlás során, aki elvezeti őket az ígéret földjére, aki mindennap megtartja őket”. Az egész Szentírás Isten szeretetének minden képzeletet felülmúló kiáradásáról szól. Ennek a kapcsolatnak a beteljesedése Jézussal, a Megváltóval, az emberek közé jött Istennel érkezik el. Az Atya szeretete olyan különleges, hogy nem csupán elküldi Fiát a világba, de megengedi azt is, hogy föláldozzák őt mindenki üdvösségéért. Ez az a szeretet, amiből a hitünk születik. Az apostol felidézi a keresztényüldözés képeit, mégis azt mondja: „Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt?” A hívő ember már eleve meg van mentve, hiszen Isten átölelte. Minden azon múlik, elfogadja-e az ölelést. Semmi sem szakíthat el bennünket ettől a szeretettől, kivéve, ha szabad akaratunkból úgy döntünk. Az apostol sorra vesz egy csomó dolgot: életet és halált, angyalokat és fejedelmeket, jelenvalót és eljövendőt, hatalmasságokat, magasságokat és mélységeket; minden olyan erőt, mely a hívő emberekre sújthat. Való igaz, hogy a hívő emberek is gyakran találják szembe magukat nehézségekkel, gyakran ütköznek ellenállásba, esetenként az életük is veszélybe kerül. Mindazonáltal semmi „el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől”.
Imádság az Egyházért
