A kánai Szent Simon apostol, a zelóta, valamint Szent Júdás Tádé apostol emléknapja
Lk 6,12–19. A tizenkettő kiválasztása
2Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.13Amikor megvirradt, magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak:14Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,15Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek,16Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.
Az Egyház ezen a napon Simon és Júdás apostolokra emlékezik. Simont zelótának is nevezték. Feltehetőleg azért, mert tagja volt annak a buzgó, Róma-ellenes csoportnak, mely az erőszaktól sem riadt vissza. A hagyomány szerint később Szamáriában és Mezopotámiában hirdette az evangéliumot, és Perzsiában halt meg. Júdás, más néven Tádé (ami nagylelkűt jelent) az az apostol, aki az utolsó vacsorán kérte Jézust, hogy csak a tanítványoknak nyilatkoztassa ki magát, a világnak ne. Neve az utolsó helyen szerepel az apostolok névsorában. A hagyomány arra utal, hogy ő a szerzője annak a névtelen levélnek, amit a zsidó vallásból áttérteknek címeztek. Életéről szinte semmit nem tudunk. Ám ettől nem kevésbé fontos, mint a többiek. Az Egyházban nem a közismertség számít, hanem az Úrral és a testvérekkel való közösség. Az evangélium nem különbözőségüket hangsúlyozza, hanem azt, hogy valamennyien Jézus mellett voltak. Teljesen lényegtelen, hogy kit illet meg közülük az első hely. Sajnos a keresztény közösségeken belül is gyakran előfordul ilyen versengés: némelyek nem azon igyekeznek, hogy elsők legyenek a szolgálatban, hanem mindenáron ki akarnak tűnni a többiek közül, ők akarnak lenni a főszereplők. Pedig aminek valóban elsőbbséget kellene élveznie, az a szeretet és a nagylelkű, önzetlen szolgálat. Az evangélista nagy fontosságot tulajdonít a nevek fölsorolásának. Jézus mindenkit nevén szólít, Simont és Júdást is. Az ő személyes, név szerint szóló meghívása teszi ezeket az embereket tanítvánnyá, majd apostollá, az evangélium küldöttévé. A közös elhívásban gyökerezik a köztük lévő testvériség. Ezért mondhatja Jézus, hogy tanítványait az egymás iránt tanúsított szeretetükről lehet fölismerni. A név a bibliai gondolkodásban nem csupán hasznos eszköz, hogy meg lehessen bennünket szólítani, sokkal több annál: árulkodik az illető történetéről, szívéről, életéről.
Az apostolok imádsága
