Jo 1,13–15; 2,1–2. Bűnbánatra és imára való felhívás
Joel próféta nehéz időszakban él. Országát háború és
természeti csapások, aszály, éhínség sújtják. A próféta arra figyelmezteti
Izraelt, hogy ne törődjön bele a fennálló helyzetbe, és ne roskadjon magába.
Buzdítja őket, hogy gyűljenek össze Isten házában, és imádkozzanak erős hittel.
A próféta mindenkit arra hív, hogy liturgikus gyülekezetekben egyesülve emeljék
segítségkérésüket Istenhez. Ezért az egész közösséghez fordul: „Zokogj,
mint a zsákruhába öltözött szűz ifjúkori jegyese fölött!” Imára hívja a „az ország minden lakóját”, a földműveseket, a
szőlősgazdákat ugyanúgy, mint a papokat és a véneket. Egységre szólító
meghívás, egy nép egységére, amely bocsánatot kér, és az Úr segítségéért
esedezik. Meghívás a közös imádságra: „Gyertek, s virrasszatok, zsákruhában,
Istenemnek szolgái!” A közös imára mindenki egybegyűlik a templomban, és
testvérekként tekintenek egymásra, akik együtt fordulnak az Úrhoz. Az
imádságot, a próféta szerint, böjtnek kell kísérnie. Mondhatnánk, hogy az
imádság a nehéz pillanatokban már maga is böjt, jobban mondva a bűneink, a
nyomorúságunk, a gyengeségünk beismerése. Imával a lehetetlen is lehetséges, olvashatjuk számos alkalommal az
evangéliumokban. Jézus gyakran mondta tanítványainak: „…ezt a fajtát nem
lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17,21)
A Szent Kereszt
imádsága
