Megemlékezünk
Ábrahám pátriárkáról: hittel telve indult az Isten által neki ígért, ismeretlen
föld felé; ezért a hitért nevezzük őt a hívők – zsidók, keresztények és
muszlimok – atyjának.
Ter 12,1–9.
Ábrahám meghívása
„Ábrahám hitből
engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül
kellett kapnia. Elindult
anélkül, hogy tudta volna, hová megy.” A Zsidóknak írt levélben (11,8) ezt
olvassuk Ábrahám meghívásáról és tanúságtételéről. Ábrahám a hit atyja a
zsidók, a keresztények és a muszlimok számára is. A mai liturgiában rá
emlékezünk, és az ő elhívásában láthatjuk megannyi férfi és nő döntését is,
akik még ma is elhagyják földjüket, anélkül, hogy tudnák, hova menjenek. Ezek a
remény útjai, de ha Ábrahám példáját nézzük, azt is mondhatjuk, hogy ezek a hit
útjai is. Ábrahám ígéretet kap: nagy néppé teszi Isten, és ő maga is áldás
lesz. „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” Egy öregember, aki
elmondhatja magáról, hogy már kenyere javát megette, jövőbeli áldást kap. De
ehhez el kell hagynia a saját földjét. A nacionalizmus és a saját földhöz való
ragaszkodás átokká is válhat, ezt látjuk a mai korban zajló háborúkban és
konfliktusokban. Az ember csak a saját földjét elhagyva kezdhet áldássá válni
mások számára. Ábrahám ereje a hit, és útját átszövi az imádság és a másokért
való közbenjárás. Az olvasott szakaszban is oltárokat épít, hogy tanúságot
tegyen az Úrral való kapcsolatáról. Ábrahám Isten barátja, és az evangéliumok
úgy emlékeznek meg róla, mint a szegények barátjáról, azokéról, akiknek nincs
földjük, és akiket az emberek elutasítanak, mint amilyen a szegény Lázár a
Lukács evangéliumában szereplő példázatban. Fogadjuk be ma újra ezt az
ígéretet, amelyet az Úr Ábrahámnak tett, hogy megélhessük az ő hitét, és
áldássá váljunk a világ számára.
Imádság az Egyházért
