Róm 7,18–25a. „Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok”
18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom.19Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat.20Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik.21Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel;22mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében,23de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.24Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől?25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!
A Pál által leírt jelenséget valamennyien megtapasztaltuk már saját életünkben: „Semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.” Úgy tűnik, mintha az ember nem ismerne magára saját tetteiben. Mégis, ha tudatában vagyunk ennek a mindannyiunk életében jelen lévő ellentmondásnak, az azt jelenti, hogy fölismerjük határainkat és erőnk végességét. Éppen ekkor fordulhatunk imádsággal az Úrhoz, hogy siessen segítségünkre gyengeségünkben. Az első csata a saját bensőnkben, a szívünk mélyén, az életünkben zajlik. Hívő emberként azért kell megvívnunk, hogy ne a testi ember győzedelmeskedjen, hanem napról napra növekedjen bennünk a lelki ember. Ha tudatában vagyunk gyengeségünknek, az Isten felé fordít bennünket, aki mindig válaszol, és segít annak, aki hittel kéri. Az utolsó kérdés – „Ki vált meg e halálra szánt testtől?” – olyan, mint egy kétségbeesett fohász. Az apostol tudatában van a gyengeségének, és azt is tudja, hogy egyedül Isten szabadíthatja meg a bűn csapdájából. Ezért hitvallással felel a föltett kérdésre.
A Szent Kereszt imádsága
