A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a betegekért imádkoznak.
Róm 4,20–25. Ábrahám a hit által megigazul
20Isten ígéretével szemben sem kételkedett hitetlenül, hanem megerősödött hitében, és megadta a tiszteletet Istennek21abban a teljes meggyőződésben, hogy van hatalma megtenni, amit ígért.22Isten ezt számította be neki megigazulásul. (Ter 15,6)23De nemcsak róla írták meg, hogy beszámították neki,24hanem rólunk is. Nekünk is beszámítják, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézus Krisztust, a mi Urunkat,25aki bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámadt.
Az apostol azt írja a rómaiaknak, hogy Ábrahám története egyenesen nekünk, keresztényeknek szól, akik „hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust”. Egy héber nyelvű szentírás-magyarázatban a következőt olvashatjuk: „Mindaz, amit Ábrahámról írtak, megismétlődik gyermekei történetében.” Az apostol világosan kimondja, hogy kereszthalálával Jézus magára vette a világ minden bűnét, feltámadásával pedig megigazulttá tett bennünket. Ő ugyanis „vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt”. Ezzel az utalással az apostol értelmezi Ábrahám hitét, és közvetlenül kapcsolatba hozza Jézus misztériumával, aki meghalt és feltámadt. Ábrahám Istene a maga teljességében Jézus Krisztusban mutatkozik meg. Ábrahám története éppen azért példaértékű a hívő emberek, különösen a keresztények számára, mert rámutat, milyen radikális a hit: Istenhez köt bennünket az, ha az első pártiárkához hasonlóan „minden remény ellenére is reménykedve” hiszünk. Ez a hit, mely a miénk is, arra buzdít, hogy teljesen bízzuk rá magunkat Isten Fiára és általa az üdvösség misztériumára. A keresztény embernek ugyanolyan módon kellene Istenre hagyatkoznia, ahogyan Ábrahám tette. Ebből következően a hit elsősorban nem feladat, amit teljesítenünk kell, hanem mindenekelőtt önmagunk átadása Istennek, aki meghívott bennünket, és önmagunk alávetése akaratának és szeretettervének, amelynek részesévé tett.
Imádság a békéért
