Megemlékezünk arról a történelmi jelentőségű találkozóról, amikor II. János Pál pápa 1986-ban Assisibe hívta a keresztény felekezetek és a nagy világvallások vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért.
Dominique Green afroamerikai fiatalember emlékezete: 2004-ben kivégezték.
Imádkozzunk a halálraítéltekért és a halálbüntetés eltörléséért.
Róm 8,12–17. A gőg és a félelem gúzsba kötik az embert
Az ember gyakran a gőg és a félelem között vergődik: erős az önérvényesítés vágya, és ugyanilyen erős a félelem attól, hogy nem tud uralkodni a körülötte lévőkön. Az így megélt élet nem jó sem magunknak, sem másoknak. A gőg és a félelem bezárja az embert a magányba és a büszkeségbe, egy olyan társadalom kialakulását segíti elő, amelyben rengeteg a magára hagyott, viszonyítási pontoktól elszakadt, és ezért az erőszaknak és bántalmazásnak könnyebben áldozatul eső ember. Amikor visszahúzódunk önmagunkba, az valójában mindig a másiktól való félelmünket erősíti, és ezáltal a szembenállást is, amit védekezésnek gondolunk. Az Úr azzal sietett a segítségünkre, hogy a szabadság lelkét adta nekünk, hogy gyermekeivé válva ne essünk vissza a félelem rabszolgaságába. Jézus tanítványai közül senki sem mondhatja többé magáról, hogy árva és elhagyatott. Éppen ellenkezőleg, kiemelik őt a magányból, és Isten családjába fogadják, egy olyan otthonba, ahol ismerik, szeretik, segítik, kísérik és jó útra térítik. Az üdvösség valójában abban áll, hogy elszakadunk a gonosz hatalmától meg a magánytól, és az Úr népének tagjai leszünk. A II. Vatikáni Zsinat egyik alapvető dokumentumában, az Egyházról szóló konstitúcióban olvashatjuk, hogy Isten nem egyenként akarta üdvözíteni az embereket, hanem néppé, családdá formálta őket, ahol mindenki teljes bizalommal fordulhat az Atyához, mint egy gyermek, és kiálthatja az Úrnak: „abba”, „apa”. Ez az üdvösségünk lényege. A gyermeki lét ezért tehát soha nem fog véget érni; ellenkezőleg, ez örömünk forrása.
Imádság a szegényekért
