Hab 1,2–3; 2,2–4; Zsolt 95 (94); 2Tim 1,6–8.13–14; Lk 17,5–10
„Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: »Erőszak!«, anélkül, hogy megszabadítanál? Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik.” Ezek a Habakuk próféta és Isten közötti párbeszéd kezdősorai. A próféta kiáltásában benne van a mai elnyomottak kiáltása, különösen a háborúban élő népeké. Azon a területen, amelyről a próféta beszél, ma is szörnyű háború dúl. Nem állhatunk tétlenül, a prófétával együtt tovább fohászkodunk az Úrhoz. Ő pedig nekünk is elismétli: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik (…); ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.” Be kell vésnünk őket a magunk és más népek, vallások szívébe, hogy mindenki megismerje Isten gondolatait: „Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.” Jól tesszük, ha az apostolokkal együtt kérjük újra: „Növeld bennünk a hitet!” Ezt az imát gyakran kell elismételnünk. Még akkor is, ha Jézus válasza meglepő. A több hitet kérő tanítványoknak így felel: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül, és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” Jézus mintha azt mondaná, hogy az embernek nem kell hogy nagy hite legyen. Már kis hit is elég, de annak hitnek kell lennie, vagyis Istenbe vetett bizalomnak. Benne kell bíznunk, nem pedig a saját hagyományainkban, a saját erőnkben, vagy még rosszabb esetben a pénzben, vagy az e világi hatalomban. Hányszor mondja Jézus az evangéliumban azoknak, akik meggyógyultak: „A hited meggyógyított.” És legtöbbször kicsiny hitről van szó.
A Lukács evangéliumában közvetlenül a hit erejéről szóló kijelentés után következő példabeszéd segít megérteni a hívők szolgálatának értelmét. Jézus az Úr mezején dolgozó szolgák tevékenységéről beszél, óva intve bennünket attól, hogy azonnal leüljünk az asztalhoz, mintha jogunk lenne hozzá, és csak nekünk készítették volna elő. Jézus hozzáteszi: „Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük!” A tanítványnak az a feladata, hogy megtegye a kötelességét, és végül azt mondja: „Mihaszna szolga vagyok.” Nem mintha szolgálata haszontalan volna. Pont ellenkezőleg. Az tesz bennünket mihasznává, ha magunkat toljuk előtérbe, magunknak gyűjtünk, érdemeket követelünk, a saját hasznunkat lessük, előnyökre törekszünk. Ha Isten világra vonatkozó álmának szolgálatába állítjuk magunkat, akkor Isten erejét is megkapjuk: mihasznák vagyunk, mert maga Isten az, aki velünk és általunk munkálkodik.
Imádság az Úr napján
