Jón 3,1–10. Ninive megtérése
Az Úr másodszor fordul Jónáshoz, hogy Ninivébe küldje.
Ragaszkodik hozzá, hogy hirdessék a szavát ebben a városban. Isten ragaszkodása
annak a jele, hogy az Úr szeretné megvédeni ezt a nagyvárost a pusztulástól.
Ami pedig Ninive városát pusztítja, és amiből a lakosoknak meg kell térniük, az
nem egy külső veszélyt jelent, hanem „a gonosz útjait és a rosszat, amit a keze
végbevitt”. Ninive tehát némiképp a mi világunk képe is: egy nagy világváros,
amelyben az emberek, ahogy Jónás könyve később mondja, gyakran úgy élnek, hogy
nem tudják megkülönböztetni a jobb kezüket a baltól, vagyis az igazságot a
hamisságtól, érzelmeik aljasak és durvák. Jónás másodjára végre meghallja Isten
hívását, és engedelmeskedik neki. Járni kezdi a metropolisz utcáit, és még
mielőtt a végére érne, a háromból az első napon Ninive lakói hinni kezdenek
Isten szavának, és megtérnek. Megdöbbentő, hogy milyen ereje van ennek a
szónak, amelynek hatására teljesen megtértek. Minden lakost érintett ez a
megtérés, kicsiktől a nagyokig, minden nemzedéket, sőt minden élőlényt. Úgy is
mondhatnánk, hogy a város arculata gyökeresen megváltozott Jónás
prédikációjának befogadásával. A megtérés jelei a gonoszságtól és az erőszaktól
való tartózkodás és az imádság. Isten szívét megérintette az ott élők
megtérése, és úgy döntött, nem ítéli el a várost, hanem megkönyörül rajta. Az
Úr megkegyelmezett annak a népnek, amely fölismerte, hogy a gonoszság útján
járt. Ez tulajdonképpen Jónás jele, amelyet minden nemzedék megkap, hogy
megváltoztassa a saját életét és a kort, amelyben él.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
