November 15., péntek


Emlékezzünk a Santa Maria in Trastevere bazilika felszentelésére; ebben a templomban imádkozik minden este a Sant’Egidio közösség

Bölcs 13,1–9 – A bálványimádás




1Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete,
akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van,
s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, 2hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt,
vagy a csillagok körét, vagy a víz árját,
vagy a napot s a holdat tartották
világot kormányzó isteneknek. 3Ha már ezeket isteneknek gondolták,
mert szépségük elbájolta őket,
tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura,
hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. 4Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét,
megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, 5mert a teremtmények nagyságából, szépségéből
nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét. 6De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás,
mert ők talán csak tévednek,
miközben Istent keresik, és meg akarják találni. 7Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják,
megejti őket azok látása,
mert annyira szép, amit látni lehet! 8Ezeknek azonban még sincs mentségük, 9mert, ha tudásban annyira vitték,
hogy át tudták kutatni a világot,
ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?


Ez a fejezet egy bálványimádás elleni hosszú vádbeszéd kezdete, indoklásképpen, miért kellett Istennek az egyiptomiakkal szemben föllépnie. Úgy tűnik, a könyv szerzője ismét azokról az eseményekről gondolkodik, amiket a Kivonulás könyvének első fejezetei már elbeszéltek: továbbra is kiáll amellett, hogy igazságos volt, amit Isten tett Egyiptom ellen, de nem volt végérvényes csapás. A szöveg abban a pluralista és művelt korban, amelyben a Bölcsesség könyve is íródott, bizonyítani akarja a bálványokban rejlő veszélyt, melyektől a hellenista világ hemzsegett; ugyanakkor ismételten felhívja a figyelmet az isteni irgalmasságra, hiszen Isten népe ellenségeinek is szüntelenül lehetőséget kínál arra, hogy szavait meghallgassák, és jó útra térjenek. A szöveg leírja azoknak a balgaságát, akik bálványokat faragnak és imádnak. A 115. zsoltár megállapításait követve a szerző bemutatja az emberi kéz által készített bálványok hiábavalóságát, amelyek lényegüknél fogva már keletkezésükkor élettelenek. Manapság rengeteg más olyan bálványunk van, amiket emberkéz alkotott, és amiket nemcsak hogy imádunk, hanem olykor életünket is odaadnánk értük: gondoljunk a gazdagság és az erő, a fogyasztás és a jólét, a szépség és az egészség, a munka és a siker bálványaira. Isten szava ezekkel az új bálványimádásokkal szemben sem hallgat, sőt igen szigorúan elítéli őket, bár nem sújtja visszavonhatatlan ítélettel azt, aki az új bálványok rabszolgájává vált. A szent szerző ebben is a könyörületességre mutat rá: „De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni.” (Bölcs 13,6.)

A Szent Kereszt imádsága