Emlékezzünk minden szentre, akiknek neve föl
van írva a mennyben; velük együtt fordulunk az Úrhoz, hogy ismerjen el minket
gyermekeinek
Az Egyház mint igazi anya és tanító, aki
minden lehetséges módon azért küzd, hogy gyermekeit a szentség útjára terelje,
ma a szentek közösségének széles táborával jelenik meg előttünk. Azt
mondhatjuk, hogy akikre ma emlékezünk, a szentek, azoknak a sokasága, akik a
vámoshoz hasonlóan megvallották bűnüket, lemondtak a mentségek és a kiváltságok
kereséséről, és Isten irgalmára bízták magukat (Lk 18,10–14). Nem hősök, nem
spirituális supermanek ők, akiket csak csodálni lehet, de követni nem. Ők is
emberek, férfiak és nők, olyan sokaság, amit az idők során élt tanítványok
alkotnak, akik igyekeztek meghallani az evangélium szavát. Vannak köztük nem
hívő, de jóakaratú emberek is, akik nem önmagukért köteleződtek el, és nem
maguknak éltek. Az első olvasmányban, a Jelenések könyvében János előtt
hihetetlen látvány tárul föl: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem
lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón
és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág” (7,9). Ha akarja,
senki elől nincs elzárva a lehetőség, hogy a szentek közösségéhez tartozzon,
bármilyen néphez és kultúrából származik is. Ezt a sokaságot Isten gyermekei
alkotják: ez a szentek családja. Az ember nem a halála után lesz szent, hanem
már attól kezdve az, amikor belép Isten családjába, amikor már a „szent” szó
eredeti értelmében „elkülönített” ennek a világnak a szomorú sorsától. Olyan
igazságról van szó, amely gyökeresen megváltoztatja az emberek életét. Van, aki
a szentséget a nyolc boldogságban leírt evangéliumi kifejezéseket (Mt 5,1–12)
használva határozza meg: ez a harmadik évezred emberének alapító chartája. Ezek
az irányelvek segítik az embert, hogy kijusson szomorú helyzetéből, amiben él.
Az evangéliumi boldogságfelfogás, amely épp az ellenkezője a jelenkorinak,
értékes eligazítást ad. Valóban föltehetjük a kérdést magunknak: hogyan
lehetünk boldogok, amikor szegények, bánatosak, szelídek és irgalmasak vagyunk?
Ha jobban belegondolunk az élet keserűségének okaiba, azok a telhetetlenségben,
az arroganciában, a hatalmaskodásban, az emberek iránti közönyben gyökereznek.
A szentség útja tehát nem rendkívüli út, hanem a mindennapoké, amelyen az
emberek igyekeznek az evangélium fényében járni.
A Szent Kereszt
imádsága
