A szegények
világnapja
A liturgikus év
utolsó hetében járunk. A szent liturgia arra buzdít, hogy gondolkodjunk el „a
végső dolgokon”, a közelgő napon, amely „izzó lesz, mint a kemence”, ahogy
Malakiás próféta írja. A Lukács evangéliumából hallott rész is az utolsó időkre
helyezi a hangsúlyt. Az evangélista által használt eszkatológikus nyelvezet
mégsem a felépített világ szó szerinti összeomlására, a világ végére utal,
inkább arra, hogy az életünk és a történelem folyamán minden idő fontos, ha hit
lakozik benne. Már ma is olyan időt élünk, amikor „az igazság napja” vagy
szalmaként lángra lobbant, vagy új idők munkásaivá tesz bennünket. Jézus a
jeruzsálemi templom fenséges szépségéből indult ki, amely büszkeséget és
biztonságérzetet keltett a tanítványok szívében: az a márványban és
díszítésekben gazdag templom a saját jövőjük és az izraeli nép jövőjének
biztosítékát jelentette számukra. De Jézus határozottan kijelentette: „Abból,
amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják” (Lk 21,6). A
tanítványok, akiket elbizonytalanított ez a megállapítás, azt kérdezik, mikor
fog ez bekövetkezni. Talán azt gondolják, hogy ha megtörténik, akkor is csak a
távoli időkben. Jézus nem válaszol a kérdésre, hanem azt mondja, hogy
vigyázzanak, ne hagyják magukat becsapni, és legyenek az evangélium hűséges
tanúi.
Nincs kétség
afelől, hogy nehéz időket élünk: úgy tűnik, a különböző történelmi korokra
valóban illenek azok a jelek, amelyekről Jézus beszél az evangéliumban: „Nemzet
nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is,
éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen.”
(Lk 21,10–11.) Ezek a szavak nem egy távoli jövőre vonatkoznak. A mai világot
írják le, ahol sok keresztényt üldöznek. Jézus azt mondja: „Kezet emelnek rátok,
és üldözni fognak benneteket” (Lk 21,12). Igaz, nincs sok olyan hely a földön,
ahol a keresztények üldözésnek vannak kitéve, azért van néhány. Üldözöttek
mindenesetre vannak (még ha nem is keresztények). Elég a városainkban egyre
erősödő intolerancia és rasszizmus szomorú megnyilvánulásaira gondolni. Ennek
ma különösképpen a szegények az áldozatai. Az Egyház nekik szenteli ezt a
napot, éppen azért, hogy hangsúlyozza, ők azok, akikben jelen van Isten, sokkal
inkább, mint a jeruzsálemi templomban. És éppen a szegények iránti szeretetben
nyílik lehetőségük a keresztényeknek, hogy „tanúságot tegyenek” (Lk 21,13).
Vagyis a megpróbáltatások közepette is bátor és odaadó tanúságtételt kér az
evangélium a tanítványoktól. Nem a félmegoldások, a dolgok szépítgetése, a
kompromisszumok ideje ez, hogy mentsük a menthetőt. Arra van szükség, hogy az
evangélium fényesen ragyogjon a keresztények arcán. Ebben az értelemben utolsó
idők ezek, amikor vagy szalmaként elégünk, vagy új napra virradunk.
Imádság az Úr
napján
