Ezzel a
vasárnappal lezárul a liturgikus év. Egyfajta egyetemes aggodalom jellemzi a
mai ünnepet: emberiség és a világmindenség üdvözüléséért. A liturgia föl
szeretné hívni a hívők figyelmét az emberi történelem végére: az egyetemes
üdvösségre, amit Jézus teljesít be. Ezért nevezik a „mindenség királyának”.
Isten szava, mint mindig, most is kézen fog minket, és bevezet Jézus
királyságának misztériumába. Megértjük, hogy nem kívülállóként szemléljük ezt a
misztériumot: benne vagyunk. Pál apostol arra buzdít mindnyájunkat a
Kolosszeieknek írt levélben, hogy adjunk hálát Istennek, aki „kiragadott minket
a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába” (Kol 1,13). Mi
valóban áthelyezettek, vagy másképp szólva kivándorlók vagyunk: ebből a
világból, ahol a sötétség az úr, egy másik világba tartunk, ahol Jézus
uralkodik. És hogy Jézus világa tényleg más, mint a mi világunk, azt világosan
mutatja a ma olvasott evangéliumi szakasz, amely Jézus királyságát ábrázolja: a
kereszten függ, két lator között.
A kereszten tehát
Jézus legyőzi a mi dogmánkat. A szeretet lerombolja az emberek életében
uralkodó legmélyebb meggyőződést: mindenki saját magát próbálja menteni, kivéve
Jézust, aki nem magára gondol, hanem másokra. Ebben az értelemben a királyi
hatalom éppen a kereszten éri el legmagasabb fokát. Azonnal látjuk ennek
hatását is. Jézus király nem enged az utolsó kísértésnek, hogy megszabadítsa
saját magát, és megmenti az egyik latort, csak azért, mert az meglátta, mire
képes a szeretet. Jézus a latorral együtt kivétel nélkül mindenkit üdvösségre
akar vinni. Elég egy ima. Krisztusnak, a világmindenség királyának ünnepén azt
a szeretetet magasztaljuk, amely teljesen odaadta magát az emberekért, utolsó
csepp véréig. Ezen alapul a reménységünk, a jelenünk és a jövőnk.
Imádság az Úr
napján
