1Makk 4,36–37.52–59
– Megtisztulás és a templom felszentelése
36Júdás és testvérei pedig így szóltak: »Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!« 37Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre.
52A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak 53és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán.54Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. 55Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. 56Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. 57A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. 58Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. 59Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét.
A hallott
szentírási rész Júdás Makkabeus tetteiről szóló szakaszhoz tartozik, aki hat
éven keresztül vívott háborút a külső és a belső ellenségek ellen. Jeruzsálembe
érve meg akarja tisztítani a templomot, amit a bálványimádás gyakorlata
megszentségtelenített, és helyre akarja állítani az eredeti vallásgyakorlatot.
A templomhoz érve drámai látvány tárult a szeme elé: „Látták az elpusztított
szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a fölégetett kapukat,
az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy
elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket” (38). A szent könyv írója
bemutatja Júdás népének szomorúságát és fájdalmát a pusztítás láttán. Júdás úgy
döntött, hogy csapatának egy részét a magukat bástyákkal körülvevő szír
helyőrség ellenőrzésére küldi, miközben ő maga a templom megtisztításán és a
vallásgyakorlat körülményeinek visszaállításán fáradozik. Elsőként
leromboltatja a pogányok által átépített oltárt, amelyen „szörnyű undokságokat”
vittek végbe (1,54). A megszentségtelenített köveket elkülönített helyre
vitték, hogy ott várják be egy olyan próféta érkezését, aki majd tudni fogja,
hová helyezzék őket. Nem mindig egyértelmű, mit kell tennünk, így bölcs döntés
lehet az is, ha kivárjuk, amíg az Úr megfelelő iránymutatást ad. A szentély
újraépítése viszont sürgető feladat volt. Azonnal munkához láttak, hogy az
oltárt újra fölépítsék a törvény előírásának megfelelően, tehát még faragatlan,
vas által nem érintett – mert az a mózesi törvény értelmében megszentségtelenítené
(Kiv 20,25) – köveket használva. Nem egyszerűen az épület felújításáról volt
szó, hanem a szövetségről is, amihez továbbra is hűnek kellett maradni. Ezért
bevezették az oltár felszentelésének ünnepét, amit minden év decemberében meg
is ülnek. Arról az ünnepről van szó, amelyről János evangélista a görög nevén
emlékezik meg az „encenia” kifejezéssel (10,22), míg a zsidók a mai napig a
„hanuka” szót használják erre, aminek jelentése: felszentelés.
A Szent Kereszt
imádsága
