2Makk 7,1.20–31 – A
hét testvér vértanúsága
1Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket.
20De különösképpen csodálatra méltó, és a jók emlékezetére érdemes az anya, aki Istenbe vetett bizodalmában hősies lelkülettel viselte el azt, hogy egy napon hét fiát látta elveszni. 21Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve 22így szólt hozzájuk: »Nem tudom, mi módon jelentetek meg méhemben. Nem én ajándékoztam nektek szellemet, lelket és életet, és nem én illesztettem össze egyiketeknek sem a tagjait, 23hanem a világ Teremtője, aki megalkotta az embert eredetébe, és mindennek megadja létét. S ő irgalmasságában vissza is adja nektek lelketeket és életeteket, ha ti most föláldozzátok magatokat törvényeiért.« 24Antióchosz pedig, bár látta, hogy megvetik őt, anélkül, hogy törődött volna a gyalázkodónak szavaival, nemcsak szóval biztatta a még életben lévő fiatalabb testvért, hanem esküvel ígérte neki, hogy gazdaggá és boldoggá teszi, felveszi barátai sorába és megadja neki azt, amire szüksége van, ha elpártol atyáinak törvényeitől. 25S mivel az ifjú semmiképpen sem adta ehhez a beleegyezését, a király odahívatta az anyát, és unszolta őt, hogy segítse megmenteni az ifjút. 26Amikor aztán már sok szóval biztatta, az megígérte, hogy a lelkére fog beszélni fiának. 27Aztán lehajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására saját nyelvén így szólt: »Fiam! Légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak és mind ez ideig neveltelek. 28Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten. 29Ne félj tehát ettől a hóhértól, hanem légy méltó testvéreidhez! Osztozz a sorsukban, és szenvedd el a halált, hogy egykor, az irgalmasság idején testvéreiddel együtt visszakapjalak téged is!« 30Miközben ezeket mondta, így szólt az ifjú: »Mire vártok? Én nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, amit Mózes adott nekünk. 31Te pedig, a héberek minden bajának szerzője, nem kerülöd el Isten kezét.
Ebben a szövegben
az utolsó, legfiatalabb makkabeus testvér vértanúságáról olvasunk. Ez a szakasz
a fiát a halál elfogadására buzdító anya cselekedetét hangsúlyozza, és IV.
Antiokhosz királyét, aki arról akarja meggyőzni a fiút, hagyja el atyáinak
hitét. A történet világossá teszi, hogy az isteni törvényhez való hűség
vértanúsággal is jár. Az anya ismeri az isteni törvény elsőségét, és arra
buzdítja fiát, hogy nyugalommal fogadja a halált. „Gyermekem, légy
könyörülettel irántam! Kilenc hónapig hordoztalak méhemben, három esztendeig
dajkáltalak és egész mostanáig neveltelek (és tápláltalak). Gyermekem, kérlek… Ne
félj ettől a hóhértól… Vállald a halált, hogy a könyörület napján majd
bátyáiddal együtt visszakapjalak.” (2Mak 7,27–29.) Egy anya erős hite szólal
meg, aki tudatában van Isten nagyságának és erejének. Számára az Úr erősebb a
fájdalmaknál és magánál a halálnál. Ezért felülemelkedik a test kísértésén, ami
arra késztethetné, hogy megmentse fiát a haláltól a hit elárulása árán. Ez az
édesanya tudta, hogy úgy megölte volna – inkább úgy döntött, hogy még egyszer
megszüli, de ezúttal az örök életre, arra, amelynek nem lesz vége, és amit
senki sem vehet el. Azt mondhatnánk, abban a pillanatban ő is vértanú volt,
vagyis egy hívő, aki éppen az életet adja fiának. Hasonlóan fogalmazott Romero
érsek egy salvadori katonák által meggyilkolt pap ravatala fölött tartott
szentbeszédében, amikor azt mondta, az evangélium minden kereszténytől kéri,
legyen mártír; néhányuktól, mint ettől a paptól is, akár konkrétan vérük
ontását. Mindenesetre mindenkitől élete odaadását kéri. És példaként egy
édesanyát hozott, akinek méhében megfogan a fia, akit kilenc hónapig hordoz,
megszüli, szoptatja, táplálja… Nos hát, mondta Romero, ez az édesanya vértanú,
mert fiának adja életét. Az evangélium olyan szeretetről beszél, ami nem ismer
határokat. Így volt ez Jézus esetében is.
Imádság a
szentekkel
