1Makk 6,1–13 – Antiokhosz
Epiphanész vereségei és halála
1Amikor Antióchosz király a felső tartományokat járta, azt hallotta, hogy Perzsiában van egy igen neves város, Elimaisz, amely ezüstben és aranyban bővelkedik. 2Temploma is igen gazdag, és ott vannak azok az arany páncélok, vértek és pajzsok, amelyeket Sándor, Fülöp fia, Makedónia fejedelme hagyott ott, aki először Görögországon uralkodott. 3Elindult tehát és megpróbálta bevenni és kifosztani azt a várost, de nem bírta, mert a város lakói előre értesültek a tervről. 4Felvették vele a harcot, úgyhogy menekülnie kellett onnan. Ő nagy szomorúsággal távozott, és visszatért Babilóniába. 5Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, 6és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; 7lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. 8Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. 9Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. 10Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: »Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól, 11és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban. 12Visszagondolok most azokra a gonoszságokra, amelyeket véghezvittem Jeruzsálemben, mert elvittem onnan zsákmányul minden ott lévő arany és ezüst tárgyat és elküldtem, hogy kiirtsák Júdea lakóit ok nélkül. 13Tudom, hogy ezért zúdultak rám ezek a csapások, és íme, nagy bánatomban idegen földön pusztulok el.«
IV. Antiokhosz Epiphanész
halálával a szerző olyan ember szomorú végét mutatja be, aki hagyja, hogy a
gazdagság utáni fékezhetetlen sóvárgás vezesse. Kísértés ez, sajnos minden
generációban, a mi korunkban is megjelenik. Aki enged neki, óhatatlanul gonosz
cselekedetekre ragadtatja magát az emberek és Isten ellen. Antiokhosz a
perzsiai hadjárata során hírt kap hadserege számos vereségéről a zsidókkal
szemben, akik nem csak megszégyenítették seregét, de vissza is foglalták
Jeruzsálemet, és újjáépítették a templomot. A királyt mélyen megrázták ezek a
hírek: nem csak megrémült, hanem belebetegedett – írja a szerző. Háromszor is
hangsúlyozza a király lelkiállapotát, a „nagy” kifejezést hozzátéve: nagy
szomorúság, nagy nyomorúság, nagy bánat. Az égető kudarcok a királyt a múltról
való elmélkedésre indítják. Végül eljut oda – egyfajta bűnvallás keretében –,
hogy fölismeri szerencsétlenségeinek okát, vagyis a templom kifosztásában
vállalt irányító szerepét (1,20–24) és a rendeletben előírt mészárlást (1,29–32).
A háttérben pedig bizonnyal a gazdagság iránti olthatatlan vágy állt, ami
ezekre a gonosz cselekedetekre vitte. A gazdagság megrontja hívő és nem hívő
szívét is. Antiokhoszt is megrontotta a gazdagság. Ezúttal őt, de azt később
látni fogjuk, hogy Mattatiás fiai – apjukkal ellentétben – is hagyják majd,
hogy megrontsa őket az arany, az ezüst, és mindannyiuk élete erőszakos halállal
ér véget. Már a próféták is elítélték a pénz, a vagyon szolgálatát. Jézus, aki
beteljesíti a Szentírást, egyértelműen figyelmeztet: „Senki sem szolgálhat két
úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az
egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a
Mammonnak is.” (Mt 6,24.) A mai materialista kultúrában még erőteljesebben
hangzanak ezek a szavak – ahogy Antiokhosz példája is jól mutatja – hogy távol
tartsanak bennünket a kapzsiságtól.
Előesti imádság
