November 29., péntek


Dán 7,2–14 – Látomás a négy vadállatról

2»Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, 3és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. 4Az első olyan volt, mint a nőstény oroszlán, de sasszárnyai voltak; láttam, hogy kiszaggatták szárnyait, majd felemelték a földről, a lábára állították, mint valami embert, és emberi szívet kapott. 5A másik vadállat íme, olyan volt, mint a medve; félig állt, a szájában a fogai között három borda volt, és azt mondták neki: ‘Kelj fel, egyél nagyon sok húst!’ 6Aztán íme, egy másik vadállatot láttam; olyan volt mint a párduc, de négy madárszárnya volt; fej négy volt ezen a vadállaton, és hatalmat kapott. 7Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. 8Figyeltem a szarvakat, és íme, még egy kis szarv támadt köztük; az előbbi szarvak közül hármat kitéptek miatta; és íme, ezen a szarvon az ember szeméhez hasonló szemek voltak, és egy száj, amely nagy dolgokat beszélt. 9Néztem,
és egyszer csak trónokat állítottak fel,
s egy Ősöreg leült;
a ruházata fehér volt, mint a hó,
és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú;
trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. 10Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt;
ezerszer ezren szolgáltak neki,
és tízezerszer százezren hódoltak neki;
a bíróság leült és a könyveket felnyitották. 11Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. 12A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. 13Majd azt láttam az éjszakai látomásban,
hogy íme, az ég felhőiben valaki jött,
aki olyan volt, mint az Emberfia,
s amikor az Ősöregig eljutott,
az ő színe elé vitték, 14és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki,
hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon,
és hatalma örök hatalom legyen,
amely meg nem szűnik,
és országa olyan, amely el nem pusztul. 

Dániel úgy érezte, „megrendült a lelke” (15). Amint bonyolódik az élet, a jövő bizonytalanná válik, és fenyeget a rossz, ösztönösen úgy érezzük, kevesek vagyunk, és úrrá lesz rajtunk a beletörődés. Dániel ereje abban áll, hogy nem hallgat, hanem tovább kérdezi az Urat, az egyetlent, aki segíthet megfejteni a történteket. Isten szava segít, hogy ne maradjunk csendben, hogy továbbra is keressük a válaszokat, és a történelemre ne elkerülhetetlen végzetként tekintsünk. Dániel könyvének nyelvezete, amivel János Jelenések könyvében is találkozhatunk, megpróbál a világ sötét titkain áthatolni, és segít választ találni a miénkhez hasonló nehéz és bonyolult korok kérdéseire. A négy vadállat a VII. század után egymást követő különböző birodalmakat jelképezi. Ezekhez társul az utolsó, Júdea és Jeruzsálem lakói számára talán a legrettenetesebb időszak, IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodása (a „kicsi szarv”), a nagy üldöző, aki főként a könyv második részében tűnik fel. Egy szörnyű korszakban, amit egy mindent leigázó és szétromboló hatalom gőgje jellemez, Isten nem hagyja, hogy a rossz elhatalmasodjon népe fölött. Dánielnek megjelenik az Úr égi szolgálóival (az Ősöreg trónján ülve és ezrek, akik szolgáltak neki) és egy „Emberfiához hasonló” messiási alak, akit Jézus önmagával azonosít az evangéliumban (Mk 13,26). Isten eljön, és igazságot szolgáltat azoknak, akik hűek maradtak hozzá, és továbbra is hittek szeretetének erejében. Nem hagyja, hogy a gonosz elhatalmasodjon fölöttük. Az Emberfia, Jézus, Isten Fia, az ég felhőin jön el, és feltámadásában megmutatja mindenkinek, hogy az élet Istene győzedelmeskedik a halál fölött. Bízzuk magunkat az Úrra, hogy az mentsen meg minket, akinek ő hatalmat adott megmentésünkre.

A Szent Kereszt imádsága