Mindazokra emlékezünk,
akik az Úrban szenderültek el; különösen akikről senki nem emlékezik meg,
valamint akik közel állnak szívünkhöz
Pál apostol arra
hív bennünket, ne feledkezzünk el az Isten gyermekei számára készült jövőről:
„Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem
a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el… Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is
vagyunk” – írja a rómaiaknak. Majd hozzáteszi: „De ennek az életnek a
szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely
majd megnyilvánul rajtunk”. A mai emlékezés által megérint bennünket az
eljövendő dicsőség. Számunkra, akik itt vagyunk, ez a dicsőség még nem érkezett
el; az elhunytak számára, akik hittek az Úrban, már megmutatkozott. Ők azon a
magas hegyen laknak, ahol az Úr lakomát készített minden nép számára. És ezen a
hegyen a fátyol, „ami eltakarja az arcot”, vagyis a közöny és az önzés, őket
már nem fedi: az ő szemeik Isten arcát szemlélik. Igen, egyikük sem hullat
többé szomorú könnyeket. És ha a mennyben vannak könnyek, akkor azok egy édes
és szeretetteljes, vég nélküli meghatottság könnyei. Ma a szívünkkel látjuk,
hol vannak szeretteink, és mi hova tartunk.
Nyilván vagy
bizonyos távolság közöttük és közöttünk. Mégis erős kötelék köt össze
bennünket. Igaz, ez a kötelék nem látható, de ettől még nem kevésbé valóságos.
Sőt mélyebb, mert nem az oly gyakran megtévesztő külsőségeken alapul, amiről
mindannyiunknak vannak szomorú tapasztalatai: hányszor előfordul, hogy még a
legközelebbi barátaink is magunkra hagynak gondjainkkal? A halottainkkal való
közösség Isten szeretetének misztériumán alapszik, aki mindenkit egybegyűjt és
megsegít. Ez a szeretet az élet mibenléte. Minden elmúlik, még a hit és a
remény is. Csak a szeretet marad meg.
Ezt mondja az Úr
Jézus a most hallott evangéliumi szakaszban. Igen, az egyetlen dolog, ami az
életben számít, az a szeretet; az egyetlen dolog, ami megmarad abból, amit
mondtunk és tettünk, gondoltunk és terveztünk, az a szeretet. És a szeretet
mindig nagy; jóllehet kicsiny tettekben nyilvánul meg, mint egy pohár víz, egy
darab kenyér, egy látogatás, egy vigasztaló szó, egy kézszorítás. A szeretet nagy,
erős, ellenállhatatlan, mert mindig Isten egy szikrája, ami fölhevíti és
megmenti a földet. Boldogok vagyunk, ha követjük az evangélium most hallott
szavát. Földi életünk végén ezt fogjuk hallani: „Jöjjetek, Atyám áldottai,
vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”, és örömünk
teljes lesz.
Előesti imádság
