Március 11., szerda

Jer 18,18–20 – Összeesküvés Jeremiás ellen

Imádság a szentekkel

18Ezt mondták: »Jöjjetek, szőjünk terveket Jeremiás ellen, mert nem veszhet el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától! Jöjjetek, verjük őt meg nyelvvel, és ne figyeljünk egyetlen szavára sem!«

19Figyelj rám, Uram,

és halld meg ellenfeleim hangját!

20Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért,
hogy vermet ástak lelkemnek?
Emlékezz rá, hogy színed előtt álltam,
hogy javukra szóljak,
hogy elfordítsam haragodat róluk!

Ebben a rövid részletben a Jeremiás próféta lelkét fölkavaró gondolatokról olvasunk. Megláthatjuk benne annak a hívőnek az alakját, akit üldöznek az ellenségei, aki rosszat kap azért a jóért, melyet végbevitt. Ellenségei nem csupán elutasítják prédikációját, hanem egyenesen fölöslegesnek ítélik, mert úgy gondolják, ők már ismerik Isten akaratát, hiszen gyakorolják az istentiszteletet és magyarázzák a Törvényt. Ugyanazt a magatartást látjuk magunk előtt, amit a farizeusok tanúsítanak majd Jézussal szemben: vele azért szállnak szembe, mert tanításának középpontjában a szeretet áll, és főleg azért, mert úgy lép fel, mint Isten gondolatának igaz és tekintéllyel bíró értelmezője, sőt az egyetlen Mester. A farizeusok módjára viselkednek mindazok (keresztény közegben is), akik úgy gondolják magukról, hogy elegendők önmaguknak, és képesek egyedül megélni a hitüket. Jeremiás próféta jól tudja, hogy nem ő választotta a prófétaságot. Valóban: nem a maga kezdeményezéséből beszél, és nem azért, hogy saját gondolatait kifejtse. Az Úr az, aki őt választotta, és aki elküldte, hogy beszéljen a néphez, juttassa kifejezésre, mi az Isten akarata. A próféták jelenléte az Isten szeretetének jele, aki nem akarja, hogy népe a saját gondolatainak és behatárolt horizontjának rabszolgájává váljon. Jeremiás – minden bizonytalankodásával együtt – fölfogja, hogy nem engedhet ellenségeinek, akik nem szűnnek meg halálos kelepcéket állítani neki. Ezért fordul közvetlenül az Úrhoz, a hívő ember családias bizalmával felidézi az Úrnak azt az időszakot, amikor közbenjárt azokért, akik most ellenségei lettek: „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát!” Nem habozik büntetést kérni gonosz tetteikre: „Ne kegyelmezz hát gonoszságuknak.” Az Úr Jézus, aki az Isten országa hirdetésének csúcspontját jelenti, megtisztítja még Jeremiás kérését is: arra szólítja föl tanítványait, hogy imádkozzanak ellenségeikért, s erre ő mutat elsőként példát. A szeretet, amit az Úrtól kapunk, erősebb minden gonoszságnál, és képes legyőzni a gonoszt.

Imádság a szentekkel