Bölcs 2,1a.12–22 – Isten titokzatos
misztériumainak fel nem ismerése
1Tévesen vélekedve azt mondják egymásnak:
12Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll,
és ellenkezik tetteinkkel,
törvényszegést vet a szemünkre,
s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen.
törvényszegést vet a szemünkre,
s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen.
13Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete,
és Isten gyermekének mondja magát.
és Isten gyermekének mondja magát.
14Nézeteinknek ő a vádlója,
15még az is terhes nekünk, ha látjuk őt,
mert élete másokétól különbözik,
és ösvényei egészen különösek.
mert élete másokétól különbözik,
és ösvényei egészen különösek.
16Ő komolytalannak néz minket,
tartózkodik útjainktól, mint a szennytől,
s boldognak hirdeti az igazak végét,
és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja.
tartózkodik útjainktól, mint a szennytől,
s boldognak hirdeti az igazak végét,
és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja.
17Lássuk tehát, igazak-e beszédei?
Tegyük próbára, mi lesz majd vele,
tudjuk meg, milyen lesz a vége!
Tegyük próbára, mi lesz majd vele,
tudjuk meg, milyen lesz a vége!
18Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja,
és kiragadja ellenségei kezéből.
és kiragadja ellenségei kezéből.
19Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással,
hogy megismerjük szelídségét,
és kipróbáljuk állhatatosságát!
hogy megismerjük szelídségét,
és kipróbáljuk állhatatosságát!
20Ítéljük őt gyalázatos halálra,
mert – amint mondja – oltalomban részesül!«
mert – amint mondja – oltalomban részesül!«
21Így gondolják ők, de tévednek,
mert gonoszságuk vakká tette őket.
mert gonoszságuk vakká tette őket.
22Nem ismerik Isten titkait,
nem remélik a jóság bérét,
és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.
nem remélik a jóság bérét,
és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.
A
Bölcsesség könyvének most olvasott szakasza azt a korabeli helyzetet tükrözi,
amely körülvette „a jámbor zsidókat”, „az igazakat”, akik ebben az időszakban
szétszóratásban éltek a szkeptikusan gondolkodó pogányok és olyan nemzettársaik
között, akik elhagyták a hitet és az Úr törvényeinek megtartását. Ezt a
helyzetet számos keresztény napjainkban is gyakran megéli. A szentíró vádló
szavakat ad a „gonoszok” szájába az „igazak” ellen, s így mutatja meg azt a
gonoszságot, ami gyakran sújtja a hívőket és nehézzé teszi életüket. Az
uralkodó kultúra azt sugallta, hogy az ember csak a véletlen szülötte, és élete
vége, a halál teljesen értelmetlen – helyes tehát, ha valaki az életet csak
önmagára szánja, arra törekedve, hogy kielégítse vágyait; saját számításait, saját
hasznát keresse. És mindazt, ami útjába kerül ezen az úton, el kell söpörni, el
kell távolítani bármi áron, akár erőszakkal is. Az „igazak” tanúsága egyfajta
élő ellentmondás ezzel az életmóddal szemben; már puszta jelenlétük is zavaró,
szinte elviselhetetlen. Könnyű ebben a részben meglátni Jézus arcát: ő az igaz,
aki szenved a gonosz lélektől megszállott emberek gonoszsága miatt. Jézus
mellett ott látjuk mindazon hívők arcát, „akik üldözést szenvednek az
igazságért” (Mt 5,10). Egy ősi keresztény szöveg, a Diognétoszhoz írott levél,
amely üldöztetés idején keletkezett, így fogalmaz: „…ami a testben a lélek,
azok a keresztények a világban… A lélek szereti a testet, mely őt gyűlöli és a
test tagjait is; a keresztények is szeretik azokat, akik gyűlölik őket. A lélek
ugyan a testbe van zárva, de a lélek tartja össze a testet; így vannak a
keresztények is: a világba vannak zárva mint börtönbe, de mégis ők tartják
össze a világot.” (A részlet Vanyó László fordítása) A világ lelkének
lenni azt jelenti, megtartani a világot a szeretet erejével.
A Szent Kereszt imádsága
