Március 14., szombat


Mik 7,14–15.18–20 – Isten csodatettei az ő szeretetében nyilvánulnak meg

Előesti imádság 



14Legeltesd botoddal népedet,
örökséged nyáját,
mely magányosan lakik az erdőségben,
a kertek közepén.
Legeljék Básánt és Gileádot,
mint a hajdankor napjaiban.
15Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről,
csodálatos dolgokat mutatok majd neki.
16Látják majd ezt a nemzetek,
és szégyent vallanak minden hatalmukkal.
Kezüket szájukra teszik,
és fülük megsiketül.
17Nyalják majd a port, mint a kígyók,
mint a föld csúszómászói;
reszketve bújnak elő palotáikból,
Istenünktől reszketnek, és félnek téged.
18Melyik isten hasonló hozzád,
aki megbocsátod a gonoszságot,
és elengeded örökrészed maradékainak bűnét?
Nem folytatja tovább haragját,
mert az irgalmasságot szereti.
19Ismét irgalmaz Ő majd nekünk;
leveszi rólunk gonoszságainkat,
s a tenger mélyére veti minden bűnünket.
20Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt,
irgalmasságot Ábrahám iránt,
amint megesküdtél atyáinknak
a hajdankor napjaiban.

 
Ez a szakasz, amelyet elolvastunk Mikeás próféta könyvéből, a remény liturgiája, ahol különleges párbeszéd jön létre Izrael és Isten között. Az elején a próféta azért könyörög az Úrhoz, hogy lépjen föl népe körében, és ismételje meg az Egyiptomban végbevitt csodákat: „Mint azokban a napokban, amikor kivonultál Egyiptomból: mutass nekünk csodajeleket!” A próféta Istenhez fordul, emlékezteti az okokra, melyek miatt közbe kell lépnie. Jól tudja, hogy Isten nem tudja nem meghallgatni. Az Úr ugyanis irgalmas. Mikeás a hívő ember bátorságával ezekkel a szavakkal fordul az Úrhoz: „Melyik Isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot és megbocsátod a vétkeket?” A prófétának nincsenek kétségei afelől, hogy az Úr elveszejti gonoszságainkat és bűneinket. Hogyne hatódnánk meg ezen a hatalmas szereteten, hogyne engednénk magunkat átölelni annak az Istennek, aki kész nem csupán arra, hogy elfelejtse, hanem arra is, hogy megsemmisítse bűneinket? Isten azért bocsátja meg Izrael vétkeit – teszi világossá a próféta –, mert ígéretet tett neki „ősidőktől fogva”. Ő hűséges és jóindulatú Isten. A szeretetnek ez a misztériuma, ami végigkísérte Izrael történetét, akkor tárul föl a maga teljességében, amikor Isten elküldi Fiát a földre, hogy ő maga vegye a vállára minden bűnünk súlyát, és a kereszten elszenvedett halála révén véglegesen eltörölje bűneinket. Jézus arca, amelyet a nagyböjtben szemlélünk, annak az Istennek az arca, akinek nagy a szeretete és az irgalma.

Előesti imádság